Hosszasan reagált a Jobbik alelnöke lapunk írására, amelyben – infor-mációinkra hivatkozva – azt elemeztük, hogy Volner János átvenné a párt elnökségét, miután többen is elégedetlenek a párt vezetésével. Volner most azt írta, a Jobbik alapszabályából adódóan minden tagnak kötelessége az országos elnök és az elnökség munkájának segítése. „A párt alelnökeként természetesen én is erre kérek mindenkit. Ma már furcsán hangzik, de tény: még Toroczkai László és Novák Előd is ezt tette a Jobbik alelnökeként. A megválasztott elnök támogatása a lehető legtermészetesebb, ez biztosítja egy párt normális működését.”
Volner azonban nyitott kérdésként kezeli a Jobbikkal kapcsolatos terveit. Írásából kiderül, hogy az országos elnökség elnöknek, később elnökhelyettesnek kérte fel. – Ma már tudom: hibát követtem el. Ha bármelyiket elvállalom, talán minden másképp alakul: nincs belső háború, nincs szakadás, és sikerül megőriznünk a Jobbik egységét. Talán. Toroczkai László odaállt elém, és azt mondta: „Jani, ha elindulsz elnöknek, én nem fogok. Mögéd állok, mindenben támogatni foglak, számíthatsz rám! De garantáld, hogy a Jobbik ismét egy valódi nemzeti párt lesz.”
Érdekes, hogy miközben a Jobbik vezetői rendre azt kommunikálják, hogy a „passzívak” hagyták el a pártot, ami nem jelent érvágást, Volner ezt másként látja. „Remek, kipróbált emberek, akikkel nemcsak párttársak voltunk, hanem – számomra ez még létező valóság – bajtársak is. Olyanok, akikre mindig számíthattam, és akiknek bárhol, bármikor hátat fordíthattam. Szörnyű érzés, hogy az elnökségünk nem tudta ezt a remek közösséget egyben tartani. Szörnyű belegondolni, hogy ez az egész talán miattam volt, hiszen a párt legnépszerűbb politikusaként és legnagyobb szavazatszámmal megválasztott alelnökeként talán megakadályozhattam volna, ha elvállalom… Talán. De ez már történelem.”

A vívódó ellenzéki ma már tudja, hogy hibát követett el
Fotó: Kurucz Árpád
A vívódás Volner írásában azzal végződik, hogy a politikus leszögezi, kitart saját értékrendje mellett. „A törekvéseim egyértelműek: egy nemzeti értékrendű pártot szeretnék építeni, ahol nincs helye elvtelen politikai alkuknak, csak a nemzetünk felemelése számít. Erős, korszakteremtő pártot csak szilárd értékrendi alapokra építve lehet létrehozni. Változhatnak az idők, változhatnak a véleménynyilvánítás formái, de az értékrendünk soha” – hangsúlyozza Volner, aki ugyan nem tér ki egyértelműen arra, hogy a jelenlegi, Vona Gáborhoz hű Sneider Tamás vezette Jobbik fedi-e az általa elvártakat, de jelzi, a pártban maradt emberek és a felelősségtudata oda köti, és ő nem fog lemondani a Jobbikról, mint azt tették mások.
Emlékezetes, hogy a Jobbik egyben tartását, nemzeti értékrendjének megtartását, valamint a párt melletti kiállást már Toroczkai Lászlótól, Novák Elődtől és Dúró Dórától is hallhattuk, akik aztán vagy a párt akaratából, vagy önszántukból elhagyták a Jobbikot, és ma már egy új pártban – mondhatni – ugyanazért dolgoznak, amit Volner is hangsúlyozott elemzésében.