– Staudt Gábor az egyik a háromból, akit leszednek a Jobbikban – így reagált lapunknak Volner János, arra, hogy újabb jobbikos képviselő adja vissza mandátumát, magánéleti okokra hivatkozva.
A tavaszi ülésszakban már nem lesz a Jobbik országgyűlési képviselője Staudt Gábor, aki kedden jelentette be, hogy visszaadja mandátumát. Staudt Gábor az, aki – a feljelentő szerint – érintett lehet egy lengyel állam kárára elkövetett két és fél milliárd forintos áfacsalási ügyben.
Egyes vélemények szerint Staudtnak szorul a nyaka körül a hurok, akár az Egyesült Államok felé is veheti az irányt. Ez a lehetőség összecseng azzal, amit Volner János, a Mi Hazánk képviselője korábban írt a Jobbik és a Soros-féle kapcsolati háló szövögetéséről. Állítása szerint ugyanis Staudt viszi az amerikai vonalat.
Szerinte ezt maga a képviselő bizonyította azzal, hogy személyesen is részt vehetett Donald Trump zárt körű elnöki beiktatási fogadásán, „ami nehezen képzelhető el egy sima bejelentkezéssel”. Staudt lemondása azért is érdekes egyébként, mert a képviselő, aki legutóbb hajszállal maradt le az EP-ben való szereplés lehetőségéről, jövőre is megmérette volna magát.
Lapunk megkeresésére Volner János, aki a zsidó nő megverésével hencegő, emiatt mandátumát elveszítő Szávay István esete után arról beszélt, még három embert fognak leszedni a Jobbikból, most annyit mondott, „Staudt az egyik ebből a háromból”.

A Jobbik politikusa magánéleti okokra hivatkozva mondott le
Fotó: Havran Zoltán
Egy nappal Staudt bejelentése előtt új alelnököket választott a Jobbik országos választmánya. A pártból kilépett Volner János és Apáti István utódja Ander Balázs és Gyüre Csaba lett.
Az általunk megismert bemutatkozó velek szerint Gyüre Csaba azzal adta meg az alaphangot, hogy „sajnos ez év tavaszán sem sikerült a választás számunkra. […] S nem elég a Fidesz győzelme, még kiderült, hogy tagtársaink, sőt vezetőink egy részéből is hiányzott a lojalitás, a hűség, az állhatatosság, és esküszegő módon hagytak el bennünket.” Gyüre szerint „a hatalmas többség azonban hisz a Jobbik további felemelkedésében”. Kortesbeszédét azzal zárja, hogy kormányváltó párttá kell növelni a Jobbikot.
Ander Balázs bemutatkozásában hosszasan beszélt a családjáról és saját politikai történetéről a Jobbikban. Alelnöki terveiről mindössze annyit írt: hiszi, hogy „a magyar társadalom megnyerésére csak a szociális érzékenységet hangsúlyozó néppárti politikával van esélyünk, de nemzeti identitásunk alappillérei legalább ilyen szilárd bázisát jelentik személyes filozófiámnak”.
Lapunk értesülése szerint a zsidózó Szávay István parlamenti helyét a szintén zsidózásáról elhíresült Bencsik Jánosnak adta a párt, míg Staudt Gábor helyét Csányi Tamás, a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje veheti át.