Napok óta szinte lehetetlen jegyet vásárolni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) online jegyértékesítési felületén. Mint kiderült, mindenki a rendszer hibáit kutatja, és a botrány kirobbanása óta egyre többen állnak hobbiból hekkernek. A folyamatos leállásokkal kapcsolatban a közlekedési társaság közleményében azt írta: az informatikai rendszerét ért sorozatos támadások miatti leterheltség következtében az online értékesítési rendszer elérhetősége akadályba ütközött.
A BKK és a T-Systems Magyarország Zrt. a vizes világbajnokságra időzítve indította el online jegyértékesítési rendszerét. Ám a debütálás korainak bizonyult, ugyanis a rendszer számos olyan hibát tartalmaz, amellyel például akár 50 forintért is bérlethez juthatunk. A rést egy 18 éves diák fedezte fel, aki ahelyett, hogy visszaélt volna ezzel, levélben jelezte a társaságnak a hibákat. A fiúhoz a korábban megjelent hírekkel ellentétben nem éjjel, hanem reggel 7 órakor kopogtattak be a nyomozók, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer vagy adat megsértésének gyanújával indított nyomozást a BKK és a T-Systems Magyarország Zrt. feljelentése nyomán.
Az ügy óriási közfelháborodást keltett, a társaságot rengeteg támadás érte a meghurcolt fiúval kapcsolatban. A helyzet tisztázására Tarlós István főpolgármester átfogó vizsgálatot rendelt el, míg a BKK vezetője felszólította a T-Systems Magyarország vezérigazgatóját a szükséges információk átadására és a jelentés elkészítésére. – Kollégáimmal közösen még a hétvége során elkezdtük az adatok és dokumentumok összegyűjtését annak érdekében, hogy – mind a városvezetés, mind a közvélemény számára – mielőbb feltárhatók és megismerhetők legyenek a szolgáltatás megkezdésének körülményei – fogalmaz Dabóczi Kálmán. A két cég ugyanakkor közös közleményt is kiadott, amelyben azt írják: a BKK és a T-Systems Magyarország vezérigazgatói sajnálattal értesültek arról, hogy a gyanúsított egy fiatal diák, aki a médiában megjelent nyilatkozatai szerint jó szándékkal járt el.
A botrány után több informatikai cég is a fiú védelmére kelt, a Green Fox Academy négy hónapos képzést ajánlott fel több mint egymillió forint értékben. Nem ritka, hogy egy informatikai cég jelentős összeget kínál annak, aki hibát talál, és fel tudja törni a rendszert. Mint mondják, ennek egyetlen oka van: az etikus hekkerekkel mindenki jól jár, hiszen csak így tudnak fejlődni.