Mint azt a Magyar Idők elsőként megírta, a három vidéki egyetemen már ősszel megkezdődik a szakemberek képzése, akik azután az alapellátás, a sürgősségi, az aneszteziológia, az intenzív terápiás és a geriátriai osztályokon, valamint a műtétek körüli tevékenység során kapnának jól körülhatárolható módon önálló betegellátási jogosítványokat.
Bár a képzéssel kapcsolatban Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár hangsúlyozta: a cél nem az, hogy a magasan képzett szakápolók az orvosokkal versengjenek, hanem hogy egymást segítve, kiegészítve gyorsabb és magasabb színvonalú ellátást nyújtsanak, az orvosok közül ezt sokan nem így gondolják. Az egyik közösségi portál orvosszakmai csoportjában néhányan felháborodásuknak adtak hangot a tervvel kapcsolatban, mások ugyanakkor jelezték, hogy külföldön is működnek hasonló rendszerek.
Ez utóbbi azonban a Fakoosz – Alapellátó Orvosok Szövetségének elnöke szerint egyáltalán nem jelenti azt, hogy a másutt non-doktorinak nevezett rendszer nálunk is beválik, sőt azt sem, hogy egyáltalán át kellene vennünk. Mint Selmeczi Kamill fogalmazott, „a magyar valóságban nem felcserekre van szükség”, a hiányzó orvosokat nem lehet még magasan képzett ápolókkal sem pótolni, ráadásul szakdolgozókból is kevés van.

A több jogosítvánnyal felruházott szakemberek rengeteg terhet vehetnek le az orvosok válláról
Másként látja Berényi Tamás, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke, aki szerint az itthon kiterjesztett hatáskörű okleveles ápolónak nevezett szakemberek rengeteg terhet vehetnek le az orvosok válláról. Emlékeztetett: a sürgősségi ellátásban, a mentőkocsikon a diplomás mentőtisztek már most is önállóan dolgoznak, a betegvizsgálattól az életmentő beavatkozásokon át a szüléslevezetésig gyakorlatilag teljes körű sürgősségi ellátást nyújtanak. A kórházakban ráadásul csapatmunka zajlik, és mindig van jelen szakorvos, aki át tudja venni a beteget, ha annak ellátása meghaladja az ápoló kompetencia- vagy tudásszintjét.
A mentőtisztek mellett egyébként a radiográfusok tartoznak azok közé a felsőfokú végzettségű szakdolgozók közé, akik akár komplett ellátást is nyújthatnak önállóan. Ők azok, akik egyedül is végezhetnek betegvizsgálatot, készíthetnek röntgenfelvételeket, végezhetnek mammográfiás vizsgálatot, sugárterápiás kezelést, sőt meghatározott esetekben leleteket is készíthetnek.
A viták alapján biztos, hogy igaza lesz Betlehem Józsefnek, az itthon újdonságnak számító ellátási modell kidolgozásával és koordinációjával megbízott miniszteri biztosnak, aki lapunknak azt mondta: hosszú időre lesz szükség ahhoz, hogy az egyetemi végzettségű ápolókat az orvosok és a betegek is elfogadják az egészségügy rendkívül merev, hierarchizált világában.