– Demeter Mártának a NATO parlamenti közgyűléséből való visszahívását kéri Kövér Lászlótól a honvédelmi és rendészeti bizottság – jelentette be Kósa Lajos, a bizottság elnöke.
Az ülés szünetében a kormánypárt képviselője azt hangsúlyozta: nem nyilvános katonai adatot nyilvánosságra hozni egy olyan „vörös vonal”, amelynek átlépése nem maradhat következmények nélkül. Ezzel – mint megjegyezte – Demeter Márta megszegte parlamenti esküjét, mert abban az is benne van, hogy a képviselő a szolgálati titkot megtartja. Kósa Lajos szerint az LMP-s politikus tette sértheti a katonai misszió sikerét, az akcióban részt vevő katona és családtagjai biztonságát.
– Ráadásul Demeter Márta egy hároméves kislány személyes adataival élt vissza, amikor azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lánya utazott a katonai gépen. Emellett Demeter Márta Maróth Gáspár utazásával kapcsolatban is tévedett – emlékeztetett Kósa Lajos, megjegyezve: a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatójának joga van utazni a honvédség gépeivel.
A politikus azt hangsúlyozta: a honvédelmi és rendészeti bizottság úgy gondolja, a parlamenti esküt komolyan kell venni, s ha valaki azt nem tartja be, annak következményekkel kell számolnia. Szavai szerint a magyar Országgyűlés tekintélyének megőrzése érdekében nem delegálhatnak épp a NATO parlamenti közgyűlésébe olyan képviselőt, aki nem nyilvános katonai adatot nyilvánosságra hozott.
– Magyarország a NATO parlamenti közgyűlésébe négy kormánypárti és három ellenzéki képviselőt delegál, s ezt az arányt tartani szeretnék. Ha az ellenzék megállapodik, az LMP is delegálhat egy másik képviselőt a testületbe – közölte Kósa Lajos.

Az LMP-s politikus kicsinyes bosszúkísérletről értekezik
Fotó: Katona Vanda
Demeter Márta szerint politikai színház, kicsinyes bosszúkísérlet zajlik ellene, és jogi lépéseket kíván tenni. Értékelése szerint ez egy figyelemelterelési kísérlet a Gruevszki-ügyről. Az LMP-s politikus azonban arra nem tért ki, hogy a macedón miniszterelnök menedékjogának megadása előtt több mint egy hónappal, október közepén szivárogtatta ki a minősített katonai repülési adatokat, és helyezte azokat hamis politikai kontextusba.
Mint ismert, az eset kapcsán hivatali visszaélés gyanújával ügyészségi nyomozást rendeltek el, Kövér László házelnök az Alkotmányvédelmi Hivatalnál kezdeményezte Demeter Márta átvilágítását, a Fidesz képviselőcsoportja pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalától vár választ arra, hogy az LMP-s politikus megsértette-e az információs törvényt.