Az önkormányzatoknak adná vissza az iskolák fenntartásának feladatát a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. A kabinet, az önkormányzatok, a szakszervezetek és a civil szervezetek képviselőinek részvételével tartott tárgyalásról Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár azt mondta: az ő álláspontjuk abban közös a többi tanácskozóéval, hogy egyértelművé kell tenni a szereplők egymáshoz való viszonyát a közoktatásban. Szerinte érdemes különválasztani a fenntartás és az iskolák belső autonómiájának kérdését. – A nemzeti köznevelésről szóló törvény nem sérti az intézmények szervezeti és szakmai önállóságát, és éppen ez az autonómia a garanciája az iskolák sokszínűségének – mondta.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke kijelentette, a jelenlegi intézményfenntartó központ mérete túlságosan nagy ahhoz, hogy normálisan tudja működtetni a közoktatási rendszert, ugyanis nem képes figyelembe venni a hasznos helyi döntéseket. Álláspontja szerint bármilyen fenntartásba kerüljenek is az intézmények, a legfontosabb az, hogy megfelelő költségvetéssel lássák el azokat.
– Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy az állami működés, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irányításával nem jó, ezért vissza kell adni az önkormányzatoknak az intézményfenntartás feladatát – közölte Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Hiller István MSZP-s országgyűlési képviselő, korábbi oktatási és kulturális miniszter szerint a nemzeti köznevelésről szóló törvény rossz, ósdi, poroszos, az sem a jelen, sem a jövő igényeit nem elégíti ki, ezért nem ezt kell módosítgatni és javítani, hanem új köznevelési törvényt kell alkotni.