Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspököt a Rákosi-korszakban, 1953. június 7-én szentelték pappá Szegeden, az első szentmiséjét pedig egy héttel később mutatta be szülőhelyén, Battonyán. Abban, hogy a papi hivatást választotta, több körülmény is szerepet játszott. Rendkívül nagy hatással volt rá, hogy kilencéves korában elvesztette az édesanyját.
– Már nagyon beteg volt, de még mindenképpen beszélni akart Klivinyi Lajos préposttal, Battonya akkori lelki vezetőjével, aki szabadsága miatt távol volt.
Végül tudott vele találkozni, aztán még aznap meg is halt. A prépost a papszentelésem után mondta meg, hogy annak idején az édesanyám azt mondta neki a halálos ágyán: azt szeretné, hogy én pap legyek. Abban, hogy az álma valóra vált, közrejátszhatott az is, hogy akkoriban Battonyán kifejezetten nyitott volt a plébánia, és kiváló papjaink voltak. Nem véletlen, hogy többen is a lelkipásztori hivatást választottuk – jegyezte meg.
A pappá szentelését követő szűk két évtizedben Gyulay Endre hat dél-alföldi településen is tevékenykedett segédlelkészként, majd plébánosként.
– A káplánokat gyakran helyezik el azért, hogy egy-egy plébános mellett tapasztalatot szerezzenek. Aztán azzal, hogy Gyulán elkezdtem szervezni a fiatalokat, magamra irányítottam a figyelmet. Nekem az volt a titkom, hogy nem dicsekedtem a fiatalok közötti szolgálattal. A foglalkozásokra, amelyeket a templomban vagy a sekrestyében tartottunk, barátságokon keresztül jöttek a diákok. Talán éppen emiatt nem bántottak, de azért persze megfigyeltek, és előfordult, hogy házkutatást is tartottak nálam, amíg nem voltam otthon. Ha jött valaki hozzám, akkor rögtön bekopogtak mondvacsinált okkal, hogy körülnézzenek. Később Domaszékről is azért helyezett el a püspök Mezőhegyesre, mert annyira fellendítettem a helyi hitéletet, hogy az utolsó búcsúnkon 25 ministráns szolgált. Ezt nem tudta elviselni a hatalom – emlékezett vissza.
Gyulay Endre 1973-ban került Szegedre, ahol a kispapok lelki vezetője lett, és emellett gyakorlati tárgyakat tanított, a kedvence a hitoktatás volt. Itt 11 évet töltött, ahol szavai szerint az Állami Egyházügyi Hivatal két vezetője évente egyszer-kétszer felkereste, és kérdezősködött nála. – Az első alkalommal a kispapokról érdeklődtek, de azzal tagadtam meg a válaszadást, hogy lelki vezetőként nem árulhatok el se jót, se rosszat róluk, mivel ez olyan, mint a gyónási titok. Többet nem kérdezősködtek a benti életről – mutatott rá.
Később, 1987-ben II. János Pál pápa nevezte ki püspöknek. Gyulay Endre kiemelte: egyáltalán nem készült tudatosan arra, hogy egyházi vezető legyen. Előtte nem is dolgozott az adminisztrációban, így nem is tartotta alkalmasnak magát a főpásztori szolgálatra. Két perc gondolkodási időt kapott, de mégis elvállalta a felkérést. Aztán fokozatosan elmélyedt a jogban, és egyre jobban kiismerte magát a teendők között. – Volt akkoriban egy-két olyan cselekedetem, amit nem köszöntek meg.
A késő Kádár-rendszerben érezhetően puhult a diktatúra, mert ugyan érezhető volt még a szorítás, de börtönnel és más komolyabb retorziókkal kevésbé kellett számolni. Ekkor, a püspökké szentelésem után egy évvel, megjelentettem egy cikket a Magyar Hírlapban – az Új ember nem hozta le –, amelyben közöltem, hogy a magyar katolikus egyház él. Jeleztem: szívesen segítünk, de kérjük vissza az iskolákat, és követeltem, hogy állítsák vissza a szerzetesrendeket. A Magyar Hírlap főszerkesztője ebbe sajnos belebukott – emlékezett vissza.
Kérdésre a nyugalmazott püspök most is tagadta, hogy ügynökmúltja lett volna.
– Aki akkoriban püspök lett, azt automatikusan felkereste valaki, aki elbeszélgetett vele, és aprólékosan feltérképezte. Én annyi hibát elkövettem, hogy két hónappal a püspöki kinevezésen előtt aláírtam egy papírt, amit nem volt módom elolvasni. Egy főhadnagy adta a kezembe azzal, hogy gyorsan szignáljam. Mivel siettem, aláírtam, az lehetett a beszervező papíron.
Egy biztos, soha nem jelentettem senkiről, és nem okoztam kárt senkinek. A lelkiismeretem tiszta – hangsúlyozta Gyulay Endre, aki 2006-ban vonult nyugdíjba. Ennek ellenére ma is aktív életet él. Egy héten egyszer misézik az általa indított szociális otthonban, háromszor a szegedi dómban, emellett gyóntat és bibliaórát tart, és olykor publikál is.
A nyugalmazott püspök kitért társadalompolitikai és hitéleti kérdésekre is, elmondta: ha Európa azon az úton megy tovább, amelyet a nagy pénzemberek és az USA elképzelt, akkor a kontinens tönkremegy. Szavai szerint néhány millió migránst kell még hozni, és akkor az európai erkölcs visszafordíthatatlan károkat szenved.
– Sajnos a magyarok lelkét is nagyon megviselte, és tönkretette a családokat az államszocializmus időszaka, illetve a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized. Ennek a nyoma ma is megvan, és ebből a helyzetből nagyon nehéz lesz kivezetni az embereket. Jó, hogy a kormány támogatja a vallást és az erkölcsöt, és üdvözlendő az is, hogy a keresztény egyházaknak jó a kapcsolata egymással – fogalmazott. Gyulay Endre az óriási paphiány kapcsán az ima szükségességéről beszélt, és szerinte modernizálni kell a lelkipásztorkodást.
Végül kérdésre, hogy túl a 87. életévén honnan veszi az erőt a folytatáshoz, röviden közölte: amit tud, azt csinálja, ami már nem megy, azt nem.
– Már beadtam a megrendelésemet a helyemre, de eddig még nem vették figyelembe odafent. Amíg mozogni tudok, addig teszem tovább a dolgomat – intett búcsút Gyulay Endre.