Több mint kétszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat a hét végén az országon végigsöprő viharok miatt, amelyek sok helyütt jelentős károkat okoztak.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a legtöbb bejelentés a fővárosból és Pest megyéből érkezett, a heves zivatarokban senki sem sérült meg.
A szombat kora délutántól gyülekező felhőkből kialakuló zivatarok egymást érték egész nap, estére viszont viharossá fokozódott a helyzet a fővárosban: az éjszakai órákban több helyen okoztak gondot a közlekedésben a leszakadt ágak és a kidőlt fák, az Andrássy úton egy autó emiatt össze is tört.
A XXII. kerületben pedig egy családi ház tetőszerkezete gyulladt ki, mert belecsapott a villám. A hirtelen lezúduló eső a közösségi közlekedést is megbénította, több villamos nem közlekedett, számos útvonalon pótlóbuszok jártak.
A heves viharok nem kímélték az ország más területeit sem: Győr-Moson-Sopron megyében, Ágfalván egy villanyoszlopra dőlt fa miatt kérték a soproni hivatásos tűzoltók segítségét; Jánossomorja és Hegyeshalom több utcájában vízeltávolítás céljából riasztották a helyi önkéntes tűzoltókat.
A Fejér megyei Baracskán egy oktatási intézmény tetőszerkezetét rongálta meg egy kidőlt fa, Etyeken egy fába csapott a villám, és tűz keletkezett a törzsében. Somogy megyében ugyancsak letört ágak okoztak gondot, Kaposfőn pedig egy tízméteres fa kidöntött egy távközlési oszlopot. Veszprém megye több településére is riasztották a tűzoltókat. Ajkán egy családi ház tetőszerkezetét bontotta meg a viharos szél, Veszprémben pedig egy autóra dőlt egy fa.
Az előrejelzések szerint ezen a héten is változékony időjárás vár ránk, többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra erős, akár viharos szél kíséretében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint viszont komolyabb lehűlésre nem kell számítanunk, a hőmérséklet 25 és 30 fok között marad.
Vörös riasztás a parlagfű miatt
Az extrém magas parlagfűpollen-koncentráció miatt adott ki figyelmeztetést az Országos Közegészségügyi Intézet az Alföld egyes területeire. Mint írták: jelenleg az egész országban magas a parlagfű pollenszórása, ami másodfokú figyelmeztetést tesz szükségessé, az Alföld egyes területein, Kecskemét és Szeged térségében azonban ez az érték jóval magasabb, így ezeken a területeken vörös riasztást adtak ki.
A viharos, zivatarokkal teli időszak ráadásul tovább fokozza a pollenkoncentráció mértékét, az erre érzékenyeknél asztmatikus tünetek is jelentkezhetnek. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a pollenszezon csúcsát szeptember első hetére várják.
Az elkövetkezendő napokban érdemes kora reggel vagy késő este szellőztetni, a mosott ruhát semmiképp se a szabadban szárítsuk, mossunk naponta hajat, és gyakrabban cseréljünk ágyneműt, hiszen ezeken is megtapadhatnak a pollenek.