Európában egyedülálló a magyar védőnői rendszer, és a kormány szándéka most az, hogy a szakmai hálózatot kiterjessze, elérhetővé tegye a határon túli magyarok számára is – nyilatkozta lapunknak Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A most körvonalazódó elképzelés szerint a magyar védőnői szolgálathoz hasonló intézményrendszert szeretnének létrehozni a Kárpát-medencében, de nem biztos, hogy az ottani munkatársakat védőnőnek hívják majd, hiszen az adott ország jogrendjébe, egészségügyi ellátásába be kell illeszteni az új szakemberhálózati rendszert is.
Nem Magyarországról átjáró szakemberekről van szó, hanem adott országbeli, többnyire magyar gyökerű, egészségügyi végzettségű dolgozókról, akik álláshirdetésre jelentkezve kerülhetnek a rendszerbe, javadalmazásukat pedig a magyar állam állja majd – mondta az államtitkár.
– A magyar nemzetnek a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar családok jelentik a legfontosabb értéket. A kormány 2010 óta sokat tett azért, hogy valamennyien érezzék: egy nemzet tagjai vagyunk, és ezt az intézkedést az év második felében, mindenképpen ebben az évben szeretnénk bevezetni – tette hozzá.
Az idén 103 éves múltra visszatekintő védőnői hivatás gyakorlói olyan komplex családvédelmi szolgáltatást biztosítanak hazánkban, amely egyedülálló. Nemzetközi összehasonlítások alapján Európa más országaiban a magyarországihoz képest kevésbé összehangolt az édesanya és gyermek egészségügyi ellátása.
Hazánkban a védőnői szakon szerzett főiskolai oklevéllel rendelkező személyek rendszeresen kapcsolatot tartanak az egészségügyi, gyermekjóléti és szociális ellátórendszer embereivel. A védőnő egészségügyi, szociális, mentálhigiénés tanácsot nyújt, továbbá szűrővizsgálatokat szervez, védőoltásokat készít elő.