Számos állat szokott hozzá az utóbbi időkben az emberi környezethez és a peremvárosi léthez: a nyest, a róka, valamint több ragadozómadár-faj sem számít már ritka vendégnek – tudta meg lapunk a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivőjétől. Lomniczi Gergely elmondta: az egyik legsikeresebben eddig a vaddisznó alkalmazkodott. Egy kutatás szerint több egyedük már nemcsak bejár a lakott területekre, hanem tartósan meg is telepedett ott. A budai kerületekben ezért a korábbinál gyakrabban találkozhatunk velük, a főváros környéki erdőket kezelő társaság munkatársa szerint azonban a jelenlétük csak szokatlan, de alapvetően nem fenyegető.
Lomniczi Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy a vaddisznóknak a kerti hulladék és a háztartási szemét éppolyan ínyencfalat lehet, mint a veteményeskertek növényei vagy a vastag humuszos kerti talajban megbúvó csigák, giliszták. Olyan esetek is vannak, amikor a malacos kocát a helybéliek szoktatják be a külvárosba azzal, hogy eleséget tesznek ki neki. – A vaddisznó ok nélkül nem támad emberre, csak akkor, ha fenyegetve érzi magát, ezért tisztes távolságot kell tartani tőle, főleg ha a malacaival van. A másik gondot a szabadjára engedett ebek jelenthetik. Nagyon fontos, hogy tartsuk pórázon a kutyáinkat az erdei séták alkalmával – figyelmeztetett a parkerdő szóvivője. Majd jelezte: nemrég egy új ragadozó is feltűnt a főváros környékén, ez pedig az aranysakál.
A budai erdőkben pár évvel ezelőtt találkoztak először magányos aranysakálokkal a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei. Mára bizonyos lett, hogy az őshonos állatfaj ismét stabilan megtelepedett. A nádi farkasként vagy toportyánként is ismert közepes testű ragadozó nem betelepítéssel, hanem természetes módon jutott el a környezetünkbe, ami rendkívüli jelenség, hiszen az 1940-es évekre az egész országból eltűnt.
Heltai Miklós vadbiológus, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudomány Kar Vadvilág Megőrzési Intézetének igazgatóhelyettese a parkerdő közleményében rámutatott: az aranysakál rendkívül sikeres állat, ami főképp annak köszönhető, hogy jól működő közösségben él. Kölykeit a rókánál sokkal hosszabb ideig, jól szervezetten védi. Megjelenésében leginkább a rókára hasonlít, csupán színben és méretben adódhatnak különbségek. Elnyújtott üvöltéssel, vagy rövid, jellegzetes vonyító és üvöltő hangokkal kommunikál, amelyet általában napnyugta után egy órával hallhatunk. Magyarországi táplálkozását tekintve rágcsálóspecialistának mondható, elsősorban kisemlősöket, a mezei egereket és a pockokat kedveli. Azonban olykor a csülkös állományra, őzre, dámszarvasra, vaddisznóra is szemet vethet.