– Ha sok pedagógus úgy érzi, hogy alacsony a megbecsültsége, akkor el kell hinni nekik, és érdemes rávilágítani, hogy mi lehet ennek az oka – mondta lapunknak Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa. Ismertetése szerint sokrétű problémáról van szó. – A világ olyan gyors átalakuláson ment keresztül, ami megváltoztatta a korábbi viszonyokat. A tanító a XX. század közepén még elismert személy volt egy településen, akit adott esetben a 60 évvel idősebb férfiak is megsüvegeltek okossága, műveltsége miatt – magyarázta Aáry-Tamás Lajos.
Hasonlóan vélekedik a témáról Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A szakember lapunk kérdésére válaszolva kifejtette: a jelenség általánosnak mondható, hiszen azok a pályák, amelyek korábban magas presztízsűnek számítottak, mostanra már nem pontosan annak a tiszteletnek örvendenek, mint régebben. – A kisebb településeken az orvos, a plébános és a pedagógus megbecsült ember volt, aki az ott élők egészségéért, lelki békéjéért és tudásáért felelt. Mindezt a hozzáállást mára jelentősen megváltoztatta az internet – fejtegette Horváth Péter.
– A szülők azt várják a pedagógustól, hogy dicsérettel neveljenek, ne pedig büntetéssel, de fordítva ez már kevés esetben valósul meg, mert nincs meg annak a kultúrája, hogyan dicsérjük a pedagógust – folytatta gondolatmenetét Aáry-Tamás Lajos. Hozzátette: annak ellenére van ez így, hogy a dicséret ingyen van, és óriási erőt tud adni. Szólt arról is, ha a gyermekeket kérdezik, akkor a szüleik után a pedagógusokban bíznak meg a legjobban.
– Amin viszont még a pedagógusok is meg szoktak lepődni, hogy Magyarországon van egy felmérés tizenöt szakma bizalmi indexéről, ahol a pedagógusok a tűzoltók után a második helyen szerepelnek, míg a háziorvos a tizedik, a politikus pedig a tizenötödik helyen van – mondta Aáry-Tamás Lajos, aki szerint mindez azt igazolja, hogy sokkal nagyobb bizalom övezi a tanítók és tanárok munkáját, mint ahogy azt a pedagógusok képzelik.
– Azok a pedagógusok, és nagyon sokan vannak ilyenek is, akik egyrészt a szakmai tudásuk, másrészt a módszertani felkészültségük, harmadrészt az emberi hozzáállásuk révén továbbra is komoly elismerést tudnak kivívni maguknak mind a diákok, mind a szülők előtt, azok nem érzik azt, hogy alacsony a megbecsültségük – tette hozzá Horváth Péter, aki szerint sok olyan pedagógus van, akire felnéz a környezete; rengeteg időt tölt a diákokkal, akár azért, hogy felzárkóztassa őket, akár azért, hogy gondozza a tehetségüket, versenyekre készítse fel őket.
A nagy társadalmi elvárás nem mindig érezhető a pedagógusok presztízsén
Fotó: Havran Zoltán
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról is szólt, általánosságban elmondható, hogy a társadalom nagyon sokat vár el a pedagógusoktól, de sok esetben ez a megbecsültségen nem érezhető. – Viszont egy szakma presztízsét az is meghatározza, mennyi pénzt lehet keresni vele – hangsúlyozta Horváth, aki szerint sok párbeszédre van szükség a pedagógusok és a szülők, valamint a diákok között.
– A bizalmat erősíti, ha a rendszer valamennyi szereplője úgy érzi, hogy meghallgatják. A folyamatos párbeszéd azokban az esetekben is előrevisz, amikor a pedagógus jobban tudja, hogyan kellene foglalkozni a gyerekkel, és ebben a szülő segítségére lehet – magyarázta Horváth Péter.
– A közel két évtizedes tapasztalatom azt mutatja, hogy a rendszerváltás óta sokat vitatkoztunk arról, mit oktassunk és hogyan, de arról nem beszélünk, miért tanítunk, mi a cél – hangsúlyozta az oktatási jogok biztosa. Mint mondta, mind a tanárok, mind a szülők, de még a gyerekek is gondolnak valamit arról, mi legyen az oktatás célja, viszont nincsen erről közmegegyezés.
– Ha nem állapodunk meg abban, hogy mi a közös célunk, akkor nagyon nehéz lesz arra a kérdésre választ adni, mennyit neveljen a család és mennyit az iskola, mit tanítsanak a gyerekeknek, miben reménykedünk mindannyian, amikor a diák befejezi az iskolát, mit tudjon, mire legyen képes. Ezt meg kell vitatni – fejtegette Aáry-Tamás Lajos, aki szerint ennek a párbeszédnek a hiánya okozza többek között azt, hogy a tanárok alacsonyabb megbecsültséget éreznek.
Kérdésünkre, hogy ez nem eredményez-e valamiféle parttalan vitát, Aáry-Tamás Lajos egy finn példával élt, ahol negyven évvel ezelőtt lefolytattak egy társadalmi vitát arról, milyenek legyenek ötven év múlva.
– Az oktatás kapcsán egy különleges mondat született. Így hangzik: nem hagyhatjuk a szüleinket és a nagyszüleinket meghalni anélkül, hogy megtanulnánk tőlük azt, amit ők tudnak. Ezt a mondatot minden finn ismeri. Erre már lehet építeni – jelentette ki Aáry-Tamás Lajos, aki hozzátette, hogy nyilván az is cél, hogy megmaradjon a magyarság, hogy magyarul beszéljünk, hogy a kultúránk ne vesszen el.
– Viszont közmegegyezés kellene mindehhez arról is, hogy mit kell tudnia egy 10, egy 14 vagy egy 18 éves fiatalnak – mondta az oktatási jogok biztosa, aki hozzátette, az a baj, hogy az eszközökről több szó esik, mint a célról, és mivel jelenleg nincsen cél, az eszközök a legjobb szándékok ellenére sokszor félresiklanak.
