Hiába tesz meg mindent Vona Gábor azért, hogy tisztára mossa pártja múltját, tegnap újabb, holokauszton viccelődő, jobbikos hangfelvétel látott napvilágot. 2011 áprilisában Balasi András, a Jobbik V. kerületi képviselője és Papp Sándor Zoltán, a szarvasi Jobbik alapítója bizonyos „fajtabeli” emberek bevagonírozásáról és deportálásáról beszélt a Szent Korona Rádió műsorában.
A Mandiner azt írja, Balasi arról beszélt, hogy az adást megelőző percekben egy Magyar Nemzeti Gárda-pólóban járkáló fiatalembert igazoltatott a rendőrség a Nyugati pályaudvarnál. Az igazoltatás indoka Papp Sándor Zoltánt, a szarvasi Jobbik alapítóját is elgondolkoztatta. Majd megkérdezte: „Lehet, hogy azért csaptak le rájuk, mert valakik utaztak valahova, nem?”, majd rá is kérdezett, hogy a „vagonok környékén” történtek-e az események. Balasi erre azt válaszolta: „Nem, most ne beszéljünk még vagonokról. Vagonokról majd később esetleg.” Balasi még hozzátette, hogy a Nyugati téri aluljáróban kiskorú lányokat látott „nagykorú hasonló fajtabeli férfiak társaságában” álldogálni. Papp Sándor Zoltán ezt nem hagyhatta annyiban, és visszakérdezett: „Ki tudja? Talán ez a fiatalember ezt az előbb említett társaságot akarta egy vagonra felterelni, hogy aztán elszállíthassák őket innen.”

Radikális múltját próbálja eltagadni Vona Gábor pártja
Nem ez az első ilyen felvétel, és minden bizonnyal nem is az utolsó. A múlt héten nem telt el nap anélkül, hogy elő ne került volna egy-egy zsidókon vagy holokauszton viccelődő jobbikos hangfelvétel. A párt vezető politikusai pedig semmilyen magyarázatot nem hajlandók adni a történtekre, nincs véleményük a jobbikosok antiszemita kijelentéseiről.
Volner János frakcióvezető kedden arra sem tudott válaszolni, hogy idén is küldenek-e üdvözlőlevelet a zsidó felekezeteknek hanuka alkalmából, ahogy arról sem született még döntés, állítanak-e kereszteket a közterületeken, ellenpontozandó a hanukai gyertyákat, ahogyan azt a korábbi években tették. Volner a sajtóosztály felkeresését javasolta, akik azonban érdemben hónapok óta nem válaszolnak a kérdéseinkre.
A múlt héten, nem sokkal azután, hogy Vona Gábor a balliberális elit központjának számító Spinoza Házban büszkén közölte, már nincs is meg a gárdistamellénye, Sneider Tamás, a párt alelnöke és Lukács László, a párt országgyűlési képviselője együtt ünnepelte Horthy Miklós bevonulását Kónyi-Kiss Botonddal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökével és Mészáros Istvánnal, az Új Magyar Gárda főkapitányával.
Lendvai elutasítaná az MSZP-t
Magam sem szavaznék olyan pártra, amely a Jobbikkal képzelné el a jövőt – hangzott el Lendvai Ildikó nyilatkozata tegnap a Kossuth rádió Krónika című műsorában. A szocialista politikus szerint biztosan vannak olyanok a baloldalon és a Jobbikban is, akik elfogadnák egymást szövetségesként, de ezek az erők mindkét oldalon kisebbségben vannak.