Újabb, hazánkban ritka ragadozóval gazdagodott a legnagyobb hazai üdülőkörzet faunája: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP) egyik kis-balatoni kameracsapdájának a minap egy vadmacskát sikerült megörökítenie – értesült a Hírbalaton.hu. A BFNP honlapja szerint a ragadozó emlősfajok közül a macskafélék élik a legrejtettebb életmódot, és kölykeiket is féltőn óvják a mocsaras, berkes területekre tévedő állatoktól, emberektől.
A nemzeti park macskafélék szaporodását kutató munkatársai elsősorban a nagyobb területeket bejáró kandúrokkal találkoznak, ezért kiváltképp örvendetes volt számukra, hogy a kameracsapdák segítségével ezúttal nemcsak egy nőstényről, hanem két kölykéről is felvételek készültek. Az észlelés azért is fontos, mert a vadmacska különösen félénk, óvatos állat. Kerüli a településeket és az ember által bolygatott, háborított helyeket.
Az egyedek territóriumának nagysága főleg a táplálékmennyiségtől függ, általában három négyzetkilométer. Magyarországon a Kis-Balaton mellett az Északi-, illetve a Dunántúli-középhegységben, a Gödöllői-dombságon, valamint a Duna, a Tisza, a Dráva és a Körösök ártéri erdeiben élnek vadmacskák.