Többrendbeli közúti veszélyeztetés és rongálás miatt emeltek vádat egy 25 éves férfi ellen, akinek sem jogosítványa, sem személyszállítási engedélye nem volt, miközben kilométereken keresztül menekült taxijával a rendőrök elől – közölte a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség.
A férfit 2016 augusztusában akarták igazoltatni a járőrök, ám hiába jelezték hang- és fényjelzéssel is szándékukat, a sofőr nem reagált, ezért az egyenruhások üldözni kezdték. Az áltaxis az Üllői úttól egészen a Várkert rakpartig menekült, miközben a rendőrök kihangosítón keresztül többször is felszólították, hogy álljon meg.
A férfit ez sem hatotta meg, sőt menekülés közben átment a záróvonalon, a tilos jelzésen, majd a szemközti sávba hajtott, ahol több szabályosan közlekedő autónak is nekiment, azután pedig a járdán haladt tovább, ahol a gyalogosoknak el kellett ugraniuk az ámokfutó elől.
A sofőr végül a Várkert környékén elvesztette az uralmát a jármű felett, és a szalagkorlátnak ütközött. Az autó vezetője nem ok nélkül menekült, mert mielőtt a volán mögé ült, kábítószert is fogyasztott. A férfi az elfogása után úgy nyilatkozott, mindez nem befolyásolta az autóvezetésben, mert állítása szerint a drog nem eredményezett bódultságot.
A jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlottat akár négy és fél éves börtönbüntetéssel is sújthatja a bíróság.