A Index azt hiányolta, hogy nem látszik, miből fizetné a párt az ígért intézkedéseket, a Népszava pedig azt rótta fel a Momentumnak, hogy a várakozásokkal ellentétben a 364 oldalas programcsomag nem tartalmazott innovatív elemet. A Hvg.hu amiatt is kritizálta a terjedelmes kiadványt, hogy a 12 fejezet között a „működő ország nevű olyan, mintha egy étteremben kirendelnénk egymás mellé a gyümölcslevest, a tökfőzeléket, a mákos tésztát, a hideg sültet és egy kis madártejet is”.
A Magyarország „beindítását” hirdető ígérethalmaz egyebek mellett tartalmazza a felsőoktatás első évének ingyenessé tételét, a családi pótlék emelését és a Paks II beruházás leállítását, de az áfát is csökkentené 27-ről 25 százalékra. A hajléktalanság megelőzésére 800 ezer embernek nyújtanának anyagi és szociális segítséget. A tervezett nagyobb kiadásokat a Momentum nem fenntartható módon, egyszeri tételekből fedezné, például leállítanák a kormányzati negyed kialakítását a Várban és a Budapest–Belgrád vasútvonalat sem építenék meg. Figyelemreméltó, hogy a déli határkerítést nem bontaná le az MM, ám erről a migráció témájától nagyjából 150 oldallal távolabb esik szó a vaskos kiadványban.
– Az új pártok és alakulatok sem tudnak nagyon mást mondani, mint az eddigiek – fogalmazott lapunknak Horn Gábor a programismertető kapcsán. Az SZDSZ korábbi politikusa elmondta: közgazdászként nem látja, hogy az MM hogyan tudná biztosítani a kevesebb bevétellel és több kiadással számoló tervek pénzügyi keretét. A Republikon Alapítvány elnöke arra is kitért, hogy bizonyos pontokban, például az egészségügy és az oktatás átalakítását vázoló elképzelések terén bátrabb, „bevállalósabb” programot várt volna a Momentumtól. Megjegyezte: a kormányzásra vélhetőleg még nemigen készülő új párt programja összességében valós problémákat céloz.
Ismert: a nyár folyamán a Momentum vezetőségéből Pottyondy Edina és Szauer Tamás is személyes okokra hivatkozva távozott. Az elnökségből szintén leköszönő Kádár Barnabás úgy fogalmazott: nem volt gördülékeny az együttműködés a pártban, ahol belső viták és ellentétek alakultak ki.