Aki ezúttal is harmadmagával veti be magát a jéghideg Balatonba, majd a népes követői kíséretében a partra viszi azt a karácsonyfát, amelyet ugyanők – folytatva egy ötéves hagyományt – december 24-én helyeztek el a tóban.
Orvosi vizsgálattal kezdődik csütörtök délelőtt 11-kor az új esztendő első, várhatóan több ezer érdeklődőt vonzó balatoni fürdőzése, amit extrém fürdőruha-bemutató előz meg, és hogy a rendezvényen részvevő önkormányzati vezetők se tétlenkedjenek, számukra vízibicikli-versenyt rendeznek.
Óriási médiaérdeklődés kísérte a múlt évben is a balatoni tél leglátványosabb és leghangulatosabb rendezvényét, amelyen két-háromszáz „jegesmedve” mártózott meg a Balatonban, és amelyen a felnőtteket forralt borral, a gyerekeket teával vártak. Idén is hasonló érdeklődésre számítanak – mondta el lapunknak Balassa Balázs. Aki mint a rendezvény ötletgazdája váltig állítja: télen is van miért ellátogatni a Balatonra. És elárulta, hogy a szigligeti rendezvény fényét emelő együttes, a Mystery Gang Trió tagjai is megmártóznak majd a tóban.