Több mint hárommilliárd forintos támogatást kapnak a család- és gyermekjóléti központok, amelyek a jövőben abban segítik a családokat, hogy gondozhassák, támogathassák fogyatékossággal élő hozzátartozójukat – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Czibere Károly elmondta, az uniós finanszírozású, 3,3 milliárd forintos program célja a hozzáférési esélyek javítása, a helyben való segítségnyújtás, a családok elszigetelődésének és az érintettek intézményi gondozásba kerülésének megakadályozása.
A szakpolitikus az elmúlt időszak eredményei közül megemlítette az elemi rehabilitáció fejlesztését, amelynek során szakemberek készítik fel a látássérült embereket az önálló életvitelre. Mint mondta: korábban csak Budapesten volt erre lehetőség, mostanra azonban országszerte 12 helyen létesültek elemi rehabilitációs központok.
– Az intézkedések és az eredmények nem valósulhatnának meg, ha nem lenne szoros az együttműködés az érdekképviseletekkel, a kormány ezért megerősítette az Országos Fogyatékosügyi Tanács munkáját, és évről évre növeli a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének támogatását – hangoztatta az államtitkár.
Hozzátette: a kormány közvetetten, a munkáltatók támogatásával tudja ösztönözni a fogyatékossággal élők foglalkoztatását.
Ennek eredményeképpen körükben a foglalkoztatási ráta jelentősen emelkedett.