– Henrik, ne érjen a kezemhez és a combomhoz! Egyszerűen sértő – szólította fel Görög Zita egy 2013-ban sugárzott televíziós műsorban Havas Henriket, aki a forgatás alatt szinte végig inzultálta az exmodellt: először az autóban, majd a vacsora alatt is. Az évekkel ezelőtti felvételt a Ripost ásta elő. Az adásban Görög Zita végül az étkezőasztalnál fakadt ki, miközben a felvételen jól látható, hogy a televíziós valóban az asztal alól rántja fel a kezét, majd vöröslő arccal tovább méregeti áldozatát. Havasnak egyébként nem a szégyentől, hanem a bor mennyiségétől lángolt az arca, majd megsértődött és elhúzódott.

Forgatás közben buktatták le a televízióst
„Nekem is van egy icipici önérzetem, egy icipici igazságérzetem, és amikor azt érzem, hogy jogtalanul sértegetnek, szerintem jogom van kiállni magamért” – tette hozzá a magyar modell. Az evős-ivós műsorban Dévényi Tibor is véleményezte a látottakat: „tényleg feltűnéssel fogtad a lábát, én nagyon rosszul látok, de ezt megláttam” – kommentálta, míg Sütő Enikő igazat is adott, meg nem is.
Az egykori modell úgy fogalmaz: kicsit túldimenzionálja Zita, ugyanakkor teljesen igaza van. „Henrik szereti a szép nőket, és ezt nem is rejti véka alá” – vélte.
Az adás után több újság is beszámolt az esetről, de a hatásra négy évet kellett várni. Havas a múlt héten kirobbant botrány óta folyamatosan hárítani és cáfolni próbál, ennek ellenére az ATV hétfőn vizsgálatot indított az ügyben. A csatorna döntése szerint amíg nem tisztázódik a helyzet, Havas nem lesz látható a képernyőn. Emlékezetes, hogy a Való Világ egykori szereplője, Baukó Éva volt az első, aki zaklatással vádolta meg Havas Henriket másfél hete. Őt követte Gesztesi Károly színész, aki szerint volt feleségét, Liptai Claudiát is zaklatta Havas.
Hasonló váddal illették a televízióst a Való Világból ismert Molnár Anikóval, illetve Vágó István kvízmester feleségével kapcsolatban.
A legfrissebb szexuális zaklatási ügy mellett Puzsér Róbert sem ment el szó nélkül. A publicista internetes műsorában azt mondta: „Havas sokkal többet követett el, mint Marton László, mert ki is rúgta Baukó Évát, amiért nem állt kötélnek.”