Koller József ezredes lett az MH 86. Szolnok Helikopterbázis új parancsnoka, miután Lamos Imre dandártábornok nyugdíjba vonult – tudta meg a Magyar Idők.
A hétfői hivatalos váltást követően az újonnan kinevezett parancsnok lapunk kérdésére elmondta: az állomány tagjairól való gondoskodást kiemelt fontosságúnak tekinti olyan bázisparancsnokként, akihez három megye helyőrségi vezetői teendői tartoznak.
Kifejtette: fellendülőben van a bázis élete, hiszen már szolgálatba állt két nemrég átvett könnyűhelikopter, néhány napon belül pedig elindul nagyjavításra több szállító forgószárnyas is. Koller József hangsúlyozta, hogy bár ezzel még nem oldódnak meg a Magyar Honvédség helikopterképességében meglévő hiányosságok, ám reményei szerint néhány hónapon belül pótolni tudják a hiányzó helikoptermennyiséget. Megerősítette: már az idén hivatalosan is felveheti idősebb Rubik Ernő nevét az MH szállítóhelikopter-zászlóalj, hisz már most is az ő nevét használják hívónévként.

A szállító zászlóalj várhatóan id. Rubik Ernő nevét veszi fel
A szolnoki bázis gépei biztosítják a honvédség hazai és missziós forgószárnyas műveleti és kiképzési feladatrendszerének végrehajtását. 2015 januárja óta az afganisztáni Eltökélt támogatás (Resolute Support) misszió keretein belül helikopterkiképzőként dolgozik Kabulban az MH légi tanácsadó csoport, amelynek tagjait a szolnoki bázis adja.
Alapfeladatukként a szolnoki helikopterek nyújtják a szárazföldi egységek támogatását, a honvéd katasztrófavédelmi rendszerben történő részvételt és a 24 órás légi kutató-mentő készenléti szolgálatot is, Magyarország keleti és nyugati szektorában is. Azon túl, hogy a bázis és a szállítóhelikopter-zászlóalj ellátja alaprendeltetéséből adódó feladatait, a légi kutató-mentő készenléti szolgálat és a légi szállítású készenléti szakasz továbbra is részt vesz a határhelyzettel kapcsolatos munkálatokban.