Felfüggesztette hétfőtől az elnök-igazgatói tevékenységét az Ökumenikus Segélyszervezetben Lehel László annak érdekében, hogy magánemberként reagálhasson az őt ért támadásokra. A Magyar Nemzet szombati száma azt írta Lehel Lászlóról: az evangélikus lelkészt 1983. április 25-én beszervezték. A lap közölte, hogy az iratot a kisegyházak elleni elhárítás tisztje, Hevesi Károly rendőr őrnagy töltötte ki, ő adhatta a fedőnevet is: Filozófus. A foglalkoztatás vonala rubrikába azt írta, hogy evangélikus egyházi reakció tevékenységének ellenőrzése. A lap megjegyezte ugyanakkor, hogy a munkadosszié, amelyben az ügynök jelentéseit tárolhatták, nem került elő. A cikk szerzője az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában talált akták és személyes beszélgetések alapján ismertette az evangélikus lelkész életútját.

A sajtóhírek szerint 1983-ban szervezték be az evangélikus lelkészt
Lehel László a szombati írás megjelenését követően függesztette fel elnök-igazgatói tevékenységét, döntésével azt kívánta biztosítani, hogy az elmúlt 25 évben felépített Ökumenikus Segélyszervezet, amely mára Magyarország egyik legnagyobb és legátláthatóbban működő, nemzetközileg is elismert karitatív szervezetévé vált, ne sérüljön, a belé vetett széles körű társadalmi bizalom ne csorbuljon. Az elnök-igazgató feladatait átmenetileg a négytagú szakmai igazgatókból álló testület látja el – tájékoztatott vasárnap közleményben a karitatív szervezet.