– Nem a semmiből nőtt ki a bosnyák–horvát határon, Bihácsnál a napokban kialakult migrációs válsághelyzet. Tudatosan generált, pontosan időzített akcióról van szó, amely hasonló a röszkei határátkelőnél 2015-ben lezajlott eseményekhez, illetve 2016 szilveszterén a horvát–szerb határon történtekhez – értékelte a szomszédos országban történteket Horváth József.
A biztonságpolitikai szakértő azt hangsúlyozta: a véres kezekről, arcokról készített felvételek demonstrálása, a szenvedő gyerekekről és nőkről készített beállított képek cirkuláltatása is a migrációt támogató szervezetek összehangolt cselekvésének a részei.
– Az EP-választásokkal is összefüggésben van a művelet, az európai emberek humanizmusára, a nők és a gyerekek szeretetére apellálva terjesztik az említett felvételeket – fogalmazott a tábornok.
A polgári és katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese szerint a szerb–magyar határ lezárása után a horvát–magyar határon próbálják nyomás alá helyezni hazánkat.
– Ha ott, a természetes határt képező folyónál dokumentálnak olyan vágóképeket, hogy télen az emberek próbálnak átkelni, és a magyar szervek ezt megakadályozzák, ezzel is hangulatot lehet kelteni Magyarországgal szemben – jelentette ki Horváth József.
Mint mondta, mindenki igyekszik megelőzni, hogy nála ragadjanak a migránsok: a horvátok már bejelentették, hogy szükség esetén ők is elkezdik a kerítés építését, és egyes nyugat-európai országok is elkezdték lezárni a saját határaikat. Szavai szerint a kormány a szükséges eszközök vonatkozásában is felkészült: a határvédelmi erők szükség esetén a magyar-horvát határszakaszon is képesek határzárat létrehozni, ezzel együtt jelentős tapasztalatot halmoztak fel az élőerős őrzés szempontjából is.
– Jórészt identitás, papírok nélküli tömegekről van szó, akik abban bíznak, hogy illegális módon tudnak tovább haladni. Még ha regisztrálják is ezeket az embereket valamilyen formában, az sokszor nem valós adatot fed, ezért a pontos létszámukat sem lehet tudni. Több tízezer fős tömegről beszélünk, amely évek alatt torlódott fel a görög–balkáni vidéken – jelentette ki a Magyar Idők kérdésére Földi László.
A biztonságpolitikai szakértő kifejtette: a migrációs-inváziós folyamatot a nagyrészt Soros György alapítványbirodalmához köthető civil, jogvédő és nem kormányzati szervezetek (NGO) koordinálják.
– Ők láthatatlan módon készítik elő az egész folyamat hátterét, a jogi kiskapukat keresik az érkezőknek, és a különböző országokban meglévő joghézagokra építve próbálják az embereket kiképezni arra, hogyan mozogjanak látszólag jogszerűen – mutatott rá az Információs Hivatal korábbi műveleti igazgatója.
Az ezredes úgy véli, a beavatottak egy szélesebb csoportja Európa elfoglalását próbálja megvalósítani és ők állnak bizonyos kezdeményezések élére. Mint mondta, ilyen személy volt például Röszkénél Ahmed Hamed, vagy Bihácson egy iráni származású szervező, aki egy ideje már menedékjoggal él Horvátországban.
– Néhány ember összehangolt akciója elég ahhoz, hogy meglódulásra késztessen a frusztrált tömeget, ám világos, hogy magától senki nem kockáztatná, hogy nekirontson a hatóság erőinek. A migránsok saját hazájában, a közel-keleti államokban ugyanis fel sem merül, hogy akár verbálisan szembeszálljon valaki a törvény embereivel, hiszen az gyakorlatilag öngyilkossággal érne ott fel – hangsúlyozta az ezredes.
Földi László felhívta a figyelmet, hogy a nagyrészt muzulmán tömeg Európa kulturális invázióját valósítja meg, ugyanis az iszlám önmagában radikális gondolatiságú vallás, nincs mérsékelt formája.
– Hamis az a liberális, szocialista állítás, hogy már nincs migráció, mivel a szerb és a horvát szakaszon továbbra is aktív a bevándorlók mozgása – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Bakondi György szerint kiderült az is, hogy az az ENSZ-paktumhoz hasonló szabályozási tervek komoly veszélyeket jelentenek, mert pillanatok alatt komoly tömegek akarnak átjutni a határokon.