Biztos benne, hogy sértettek eljárási szabályt 2015-ben, amikor elfogadták a kvótadöntést – jelentette ki Tóth Norbert az M1 Ma reggel című műsorában.
Arra a kérdésre, mennyire húzódhat el a döntéshozatal, azt válaszolta: az előző ítélkezési év tapasztalatai szerint 14-15 hónap az átlagos ügyintézési határidő az Európai Bíróságon. Vagyis a kvótaper az átlagos ügyintézési időn túl fog nyúlni, pedig el lehetett volna bírálni ezt az ügyet hamarabb is – jegyezte meg.
Mint mondta: másfél hónapos törvénykezési szünet lesz nyáron, így várhatóan ősszel hoznak ítéletet az ügyben.
Tovább élhet a kvótamechanizmus
Magyarország azt kérte a keresetlevélben, hogy a bíróság semmisítse meg a kvótadöntésről szóló határozatot, illetve az Európai Tanácsot kötelezze a költségek viselésére. Ha megsemmisítik a határozatot, az tiszta sor, úgy kell rá tekinteni, mintha létre sem jött volna. Dönthet úgy is a bíróság, hogy megsemmisíti a határozatot, de bizonyos jogi hatásait fenntartja. Például azoknak, akiket már szétosztottak, nem kell visszamenniük Olaszországba és Görögországba – magyarázta.
A kvótahatározat hatálya szeptember 26-án lejár. Ha elveszítjük a kvótapert, nyilván már nem kell átvenni embereket. Az azonban más kérdés, hogy a mechanizmust be akarják építeni egy másik rendeletbe. Így a kvótamechanizmus – akár nyerünk, akár veszítünk – nagy valószínűséggel velünk él majd – hangoztatta Tóth Norbert.
A perújítás lehetősége nem releváns, a felek legfeljebb az ítélet vagy az ítélet hatályának az értelmezését kérhetik – fűzte hozzá a nemzetközi jogász.
A témában kifejtette véleményét ifj. Lomnici Zoltán is, a Kossuth Rádióban elhangzott beszélgetés hanganyaga, valamint a Tóth Norberttel folytatott beszélgetés videója is elérhető a hirado.hu oldalra kattintva.