Törvénysértő az Országos Bírói Tanács (OBT) működése, az utóbbi hetek lemondásai miatt ugyanis nem felel meg annak a sarkalatos törvényben rögzített követelménynek, miszerint valamennyi ítélkezési szintnek képviseltetnie kell magát a testületben.
Ennek ellenére szerdán Darák Péter, a Kúria elnöke (képünkön) – a HVG tudósítása szerint – meggyőzte a társait arról, hogy megtarthatják a soros ülésüket, s ott érdemi határozatot is hoztak: elítélték az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetőjének kinevezési gyakorlatát.
A döntés alapjául szolgáló eseti bizottsági jelentést az OBH közlése szerint velük eddig még nem osztották meg, miként az OBT-tagok és a tanácskozási joggal rendelkezők észrevételeit, kérdéseit sem, ami olyan, mintha valakit a távollétében, a védekezés jogától megfosztva ítéltek volna el.
Figyelemre méltó az is, hogy a hivatal idén eddig 274 bírói pályázatot bírált el, amelyekre összesen 1919 pályázó jelentkezett. A pályázatok 94,5 százaléka eredményesen zárult. Az erről szóló részletes tájékoztatót az OBH márciusban küldte meg az OBT-nek, ám az mindeddig nem vette napirendjére a beszámoló vizsgálatát.
Érdemes megemlíteni, hogy az OBT az utóbbi időben az ellenzéki sajtó nagy örömére szokatlanul „politikus” hangot ütött meg. Ez aligha független attól, hogy a testületnek olyan tagja is van, aki az ismert tárgyalótermi fordulattal élve „perben-haragban áll” az OBH elnökével.
Ismert az is, hogy Darák Péter évről évre következetesen a választási ügyeket tárgyaló egyik tanácsba osztja Majtényi László, a Soros Alapítvány által létrehozott Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetőjének és a baloldal bukott köztársaságielnök-jelöltjének feleségét.
Tavaly ősszel pedig a Demokrata információi szerint meghívta a Kúriára a Soros-egyetem egyik professzorát, Rév Istvánt, hogy előadást tartson a bíróknak. Rév történész, de különös ismertségre azzal tett szert, hogy a nemzetközi tőzsdespekuláns egyetemének igazgatójaként, a Szabad Európa és a Szabadság Rádió egykori archívumának vezetőjeként Magyarországot és Orbán Viktort nácizó publicisztikát írt a The New York Times véleményrovatába.