Néhány nap alatt több tízezer aláírást gyűjtöttek össze kolozsvári fiatalok és romániai aktivisták a Declic.ro internetes oldalon a verespataki aranybánya világörökségi jelölésének blokkolása ellen. Az akció kezdete óta már több mint százezren csatlakoztak, de egyre nő a tiltakozók száma – tudta meg lapunk. Amennyiben a helyzet nem változik, utcai demonstrációk is várhatók.
A felháborodást az váltotta ki, hogy Románia UNESCO-nagykövete, Adrian Cioroianu közlése szerint a román külügyminisztérium – a bukaresti kulturális szaktárca kérésére – leállította azt az eljárást, amelynek nyomán Verespatakot felvehették volna az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) védett kulturális örökségek listájára. Ez azért volt fontos, mert ha Verespatak elnyerte volna a védett kulturális örökség címet, nem valósulhatna meg a térségében az a cianidos bányaberuházás, amely súlyos környezeti katasztrófával fenyegeti a régiót.
Mint ismert, Verespatakon a román–kanadai Rosia Montana Gold Corporation cég kíván aranybányát nyitni. A ciánt alkalmazó technológia miatt 16 négyzetkilométernyi terület mehetne tönkre: öt heggyel, négy templommal és temetővel, az Alburnus Maior ókori római vár romjaival.

A ciánt alkalmazó technológia tizenhat négyzetkilométernyi területet tehetne tönkre
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A bánya tervezett 15 éves működése után a környezetszennyezés száz évig tartana. A cég mintegy 43 négyzetkilométernyi területet használna, és úgy becsüli, hogy 300 tonna aranyat, illetve 1600 tonna ezüstöt termelne ki. A Gabriel Resources már megvásárolta a település házainak csaknem felét.
Eredetileg 2009-ben egy romániai régészeket tömörítő egyesület, az ARA Association javasolta, hogy Verespatakot vegyék fel a világörökségek listájára. Engedve a társadalmi nyomásnak, a román kulturális tárca hivatalosan is javasolta, hogy Verespatak felkerüljön az UNESCO világörökségek listájára.
Verespatak védett kulturális örökségi listára való felkerülését július 2-án kellett volna tárgyalnia az UNESCO Világörökség Bizottságának. A bukaresti kormány azonban hátraarcot parancsolt, és felfüggesztette az eljárást, mert folyamatban van a román állam és a Verespatakon aranybányát nyitni akaró kanadai Gold Corporation között egy kártérítési per. Ebben a kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól.
Barabás T. János elemző az M1-nek nyilatkozva kifejtette: szerinte a román kormány lépése azért is várható volt, mert a hatalmon lévő balliberális koalíció (PSD, ALDE pártok) már hosszú évek óta a bányanyitás mellett érvel, a titkosszolgálatok által befolyásolt államfői hivatal és a fő ellenzéki nemzeti liberális (PNL) párt viszont tiltaná a környezetpusztító kitermelést.
Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének munkatársa lapunknak elmondta: bár még nem vonták vissza a világörökségi védettségre vonatkozó javaslatot, de lassítanák ezt a folyamatot. Ha ugyanis nincs meg a nemzetközi védettség, bármikor kiadhatják az engedélyt a bányaberuházásra.
– A szokásos hintapolitika zajlik tehát Verespatak ügyében: miközben elvileg támogatják a védettséget, a gyakorlatban úgy csinálnak, mintha a kitermelés mellett állnának, hogy ne kelljen kártérítést fizetniük. Ráadásul a szenátusban előterjesztettek egy olyan javaslatot a természetvédelmi törvény módosításáról, amely szerint a Natura 2000 védettséget élvező területektől száz méterre is lehetne bányászati tevékenységet folytatni Romániában. Ez is azt vetíti előre, hogy a román kormány nem mondott le az aranybánya-projektről és egyéb hasonló beruházásokról sem az országban – mondta Fidrich Róbert.
Rovinánál is fenyeget a Baj
Az elmúlt években nem csak a Rosia Montana Gold Corporation nevű kanadai cég kapott bányászati jogot arany kitermelésére Erdélyben. A szintén kanadai Carpathian Gold Verespataktól délre, Rovina mellett indítana el beruházást. A szakemberek attól félnek, hogy a cég akár a rettegett cianidos módszert is alkalmazná. A környezetvédők szerint a határon átterjedő szennyeződések megelőzése miatt az espoói egyezmény alapján nemzetközi környezetvédelmi hatásvizsgálat lefolytatását kellene elérni. (H. Gy.)