Utasok tapasztalatai is megerősítik: a taxishiénák még mindig megtalálhatók a reptéren, a pályaudvarok, kórházak környékén és a turisták által kedvelt helyeken.
A Magyar Időknek a BKK-nál elmondták: a fővárosi taxirendelet 2013. őszi hatályba lépése óta több mint 21 ezer ellenőrzést végeztek, és az esetek egyötödében találtak szabálytalanságokat. A renitensek közül volt, akinek visszavonták a droszthasználati engedélyét, mások bírságot fizettek, amelynek az összege attól függően változott, melyik hatóság (Közlekedési Felügyelőség, NAV, adatvédelmi hatóság, fogyasztóvédelmi hatóság, rendőrség stb.) járt el az ügyükben. A bírság összege ugyan 600 ezer forint is lehet, ennek ellenére akadtak visszaeső vállalkozások, amelyeket több alkalommal is meg kellett büntetni.
A szabálytalanságok leginkább a belvárosi kerületekben, a pályaudvarokon és a repülőtéren dolgozó „mezítlábas”, tehát egyik társasághoz sem tartozó fuvarozókra jellemző – a BKK ellenőrzései is ezekre az autókra, illetve területekre koncentrálódnak. A taxishiénákat azonban mindez nem riasztja vissza, és a város nagy forgalmú pontjain, valamint főként az éjszakai szórakozóhelyeken még mindig mindennapos az utasok lehúzása. A Déli pályaudvartól a Tétényi útig alig öt kilométer az út, amiért a közelmúltban nyolcezer forintot kért volna a sofőr egy utastól, aki szerencsére volt olyan éber, hogy előre megkérdezte, mennyiért viszik el A-ból B-be. Megúszta a többezres túlszámlázást az az olvasónk is, aki az egyik fővárosi kórháznál szállt be gyanútlanul egy legális taxinak látszó autóba, de szintén előre érdeklődött a fuvardíj felől. Érdemes észben tartani: az engedéllyel rendelkező taxisok Budapesten fix tarifákkal szállítják az utasokat. Az alapdíj 450 forint, a kilométerdíj 280, míg a várakozási idő 70 forint.
A hiénák ellen sajnos csak részleges eredményeket hozott a fővárosi taxisrendelet, és bár a budapestiek körében sokat javult a társaságok megítélése, a vidékieket és a külföldieket érő atrocitások miatt a „hiéna” kifejezést sajnos még mindig nem sikerült törölni a taxis szlengszótárból – mondja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési osztályának vezetője. Dudás Zoltán szerint az utazóközönséget rendre megkárosító, minden lehetséges jogszabályt kijátszó taxisok ellen a mai napig nincs hatásos ellenszer. Talán még az a kormányrendelet sem gátolja őket, hogy immár az engedély nélkül dolgozóktól, illetve a visszaeső szabályszegőktől elvehető a taxis vezetői engedély, mert nyilvánvalóan lesznek olyanok, akik majd anélkül fuvaroznak. Dudás Zoltán ezek miatt úgy véli: bár a fővárosi taxisrendelet nyomán sokat javult a taxisok megítélése a budapestiek körében, ahhoz, hogy a vidéki vagy külföldi utasokat se érhesse kár, ha beülnek a városban egy sárga autóba, további szigorításokra lenne szükség.
Az új rendszer folyamatosan alakul, ezt mutatja az is, hogy a korábbiakhoz képest változott a BKK ellenőrzési gyakorlata is. Július közepén az ombudsman még azt állapította meg, hogy a revizorok úgy ülnek be taxikba, hogy nem fedik fel magukat, még az ellenőrzés végén sem. A sofőrrel nem íratnak alá jegyzőkönyvet, így ők csak utólag tudják meg, hogy ellenőrizték, esetleg szankcionálják őket.
A BKK lapunkat arról tájékoztatta: a jelenlegi gyakorlat szerint az ellenőrök magukat igazolva, helyszíni jegyzőkönyv felvétele mellett, nyílt ellenőrzéssel vizsgálják a taxisrendelet betartását. A helyszíni jegyzőkönyvben a sofőrök észrevételt tehetnek, és a másodpéldányt a helyszínen megkapják. A taxik kontrolljával egyébként mindössze 25-en foglalkoznak a BKK-nál, akik három műszakban dolgoznak, és gyakran ellenőriznek együtt a hatóságokkal is.