Miután Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levélben köszönte meg az amerikai szövetségi oktatási miniszternek, hogy tudomásul vette a magyar felsőoktatási törvény módosítását, valamint azt, hogy megjelölte a tárgyalásra jogosult szövetségi államokat, sok médiumban mindez torzítva jelent meg.
Azt írták, hogy „az Egyesült Államok oktatási minisztere levélben szögezte le, hogy az amerikai kormány nem tárgyal az egyetemről hazánkkal”. A valóságban Betsy DeVos amerikai oktatási miniszter levelében kifejtette: az Egyesült Államokban az oktatás elsődlegesen szövetségi tagállami és helyi felelősség. Hozzátette: tagállami szintű jogkörök a legtöbb felsőoktatási intézmény – ideértve a Magyarországon működők – jogállásával kapcsolatos ügyek, valamint a diplomakibocsátási jogosultsága.

Zárt ajtók mögött osztották ki a diplomákat
Betsy DeVos a levélben tudomásul vette Balog Zoltán áprilisi javaslatát, hogy vizsgálják meg egy nemzetközi megállapodás aláírásának lehetőségét az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Ugyanakkor hozzátette, hogy az ilyen jellegű megállapodások megtárgyalására a tagállami szintű hatóságok a megfelelő partnerek. Betsy DeVos reményét fejezte ki, hogy tisztázni tudják a rendezetlen kérdéseket.
Közben zárt ajtók mögött tartotta diplomaosztó ünnepségét a Közép-európai Egyetemen működő CEU, ahol Fodor Éva rektorhelyettes magyarul köszöntötte a végzős diákokat, majd az intézmény igazgatósági tanácsának elnöke angolul mondott köszönetet a hallgatóknak és a CEU-t támogatóknak a tavasszal mutatott összetartó harcáért, amely, mint később kifejtették, remek reklám is volt az intézménynek. A legnagyobb tapsot a Budapesten élő menekülteknek nyújtott nyílt program végzősei kapták. Soros György a korábbi gyakorlattal ellentétben idén nem jött gratulálni a CEU végzőseinek.
A polgári engedetlenség nem jelenthet káoszt Az állampolgár morális okokból kényszerülhet engedetlenségre, de viselnie is kell a következményeit; a polgári engedetlenség nem egy mottó, ami alatt a káosz megengedett – írta Trócsányi László abban a nyílt levélben, amelyben az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) felvetéseire reagál.
Az igazságügyi miniszter szerint a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságával kapcsolatos jogszabályt illetően mindenki számára megfelelő jogorvoslati eszközök állnak rendelkezésre.
Felidézte: az Ekint nevében Majtényi László és Somody Bernadette nyílt levélben oktatta ki a miniszterelnököt és őt a polgári engedetlenségről. Kiemelte: „A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságával kapcsolatos ízlésünk és véleményünk lehet, hogy nem egyezik. […] A civil szervezetek számos olyan eszköz birtokában vannak, amelyeknek köszönhetően kézzelfogható hatást gyakorolhatnak a többségi demokráciára, befolyásolhatják, sőt akár meg is kérdőjelezhetik azt.”