Több mint 600 ezer forinttal tartozik az MSZP a csornai önkormányzatnak – ezt Major András alpolgármester erősítette meg lapunk kérdésére. Az adósságra úgy derült fény, hogy Kocsis Róbert, a KDNP csornai elnöke előzőleg közérdekű adatigényléssel fordult Csorna jegyzőjéhez a témában.
Major András elmondta, az önkormányzat hivatalos levelekben és telefonon is felszólította az MSZP-t: rendezzék a tartozásukat, és ha a jövőben nincs szükségük az irodára, akkor adják vissza a kulcsokat. – Utóbbit a szocialisták meg is tették a héten, de fizetni annak ellenére sem hajlandók, hogy a helyiséget mostanáig használták. Konzultálni fogunk az ügyvédünkkel és a jogi tanácsadónkkal, azután megtesszük a szükséges lépéseket, hogy megkapjuk a tartozást – hangsúlyozta az alpolgármester.
Az MSZP rábaközi szervezetének elnöksége közleményt adott ki, amelyben jelezték, hogy az állítólagos tartozásról sem egy bérleti szerződést, sem egy számlát, sem egy fizetési felszólítást nem tudnak felmutatni, mert nincs. Az MSZP 2015 januárjában a pártoknak adott helyiségekről szóló önkormányzati döntés előtt írásban jelezte, hogy a határozati javaslatban lévő feltételeket nem fogadja el. A testület ennek ellenére megszavazta a javaslatot. „Így aztán sem bérleti szerződést nem kötöttünk az önkormányzattal, sem számlát nem kaptunk irodabérleti díjról két éve. Mi alapján is kaptunk volna? Az elhelyezésünket máshogy oldottuk meg. Ezt az önkormányzat is tudta, mert két éve az új címen levelez velünk” – tették hozzá a közleményben. Az ügyben a bíróság dönthet majd.
A közelmúltban a PestiSrácok írt arról, hogy korábban az MSZP egri szervezete halmozott fel tetemes, 700 ezer forintos tartozást az egri vagyonkezelővel szemben, mert nem tudták fizetni a pártirodájuk bérleti díját. A hírportál közölte, hogy az adósságot nem a hosszú évekig képviselői fizetésben dúskáló Sós Tamások és Nagy Imrék (előbbi három, utóbbi két cikluson keresztül volt a parlament tagja, Nagy Imre emellett 1998 és 2006 között Eger polgármestere is volt – a szerk.) rendezték le, hanem a párttagoknak kellett összekalapozniuk.