A Facebookon komoly kutatómunkát végeznek a szíriai polgárháborúban elűzött keresztények. A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) közösségi profilon állításuk szerint már számos, az elmúlt hetekben, napokban Európába, döntően Németországba érkezett iszlám terroristát azonosítottak. A profil szerint ezek egyike Ahmad Abd Alkarim Alhije, a Bassár el-Aszad szír elnök ellen harcoló Iszlám Front nevű katonai szövetség Ahrar Alforat elnevezésű zászlóaljának korábbi vezetője, akit számos gyilkossággal és háborús bűncselekménnyel gyanúsítanak. A sportos testalkatú Ahmad egy szintén katonakorban lévő társával pózol a közösségi oldalra feltöltött képen, Nürnberg híres szökőkútja előtt. A Facebookon működő szír keresztény ellenállók közlésük szerint más terroristákat is lelepleztek, olyanokat, akik korábban a Facebookon vagy a Twitteren „dicsekedtek” ocsmány tetteikkel, de most valamilyen oknál fogva magukat menekültnek kiadva kontinensünkön tűntek fel. Mint írják, van köztük, aki az an-Nuszra Front sorait erősítette, és van, aki az Iszlám Állam zsoldjában állt még két éve. A bejegyzések valóságtartalmának ellenőrzéséhez természetesen nincs megfelelő eszközrendszerünk, de azt a lapunknak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértők megerősítették, hogy számos terrorista érkezhetett Európába, azon belül pedig Németországba.
Nagyüzemben regisztrálnak
Hat helyen napi 24 órában, további négy bázison reggel hattól este tízig regisztrálják a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) munkatársai a menekülteket – hangzott el az ORFK és a BÁH közös sajtótájékoztatóján. A BÁH naponta 1500-2000 ember regisztrálására képes, ám nagy a szórás. Van, akinek a nyilvántartásba vétele csak pár percet vesz igénybe, de olyan is, akinek kommunikációs nehézségek vagy az együtt érkezők családi kapcsolatainak a kibogozása miatt egy órát is eltart a regisztrációja. Az év első nyolc hónapjában 145 ezer menedékjog iránti kérelmet regisztráltak, közülük alig több mint 300 fő kapott menekültstátust.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a hírek kapcsán kijelentette: szerencsés, hogy a múlt hétvégén Németországba kiengedett migránsok már nincsenek a magyar fővárosban. A német szövetségi hírszerzés igazgatója semmilyen veszélyt nem lát a migránsokban, miközben egyelőre még csak nem is tudták regisztrálni az összes menedékkérőt – jelentette ki Spöttle. Hozzátette, több arab dialektust ismer, a kiengedett migránsokat hallgatva azt tapasztalta, hogy sok közöttük az egyiptomi, a líbiai és a tunéziai, akik most mind szírnek vallják magukat. A tegnapi német tudósítások már arról szóltak, hogy a Németországba érkező migránsok elégedetlenkednek, lázadoznak, azonnal munkát, papírokat akarnak – folytatta a szakértő –, így legalább látják azok a „német széplelkek”, akik korábban csokit és lufit osztogattak a bevándorlóknak, hogy kiket is készülnek befogadni. Figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam zsákmányolt egy csomó biankó útlevelet az elfoglalt szír kormányhivatalokból, és nagyüzemben folyik az útlevél-hamisítás. A Magyarországról távozó illegális migránsok nagy része közel sem szír, amit szerinte az is feltételez, hogy sokaknak van vadonatúj, feltehetőleg mostanában nyomott útlevele.
– Ezek az emberek nem ma, hanem holnap lesznek veszélyesek – vélte Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója. Szerinte ez a migránsmennyiség kezelhetetlen a hatóságoknak, ráadásul szinte kontrollálatlanul mozognak Ausztria és Németország területén. Hozzátette, a migránsok között jó néhány olyan terrorista akadhat, aki megbújva a tömegben éppen most jutott be Európa szívébe. – A bevándorlók egy része Németországban marad, más részük továbbindul Nagy-Britannia vagy Svédország felé. Noha Ausztriában is normálisak a körülmények, mégsem akarnak ott maradni. Talán azért nem, mert ezek a kevéssé tájékozott, nem igazán világlátott emberek a németek „ajánlatát” érzik a legcsábítóbbnak, és azzal a tévhittel mennek Németországba, hogy ott a megoldás, a munka, a jobb élet várja őket – fogalmazott Földi László.
– A Magyarországra bejövő emberek mindegyikét ugyanúgy nem tudjuk kontrollálni, ahogyan az Ausztriába átmenőket sem – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő emlékeztetett arra, hogy a múlt hétvégén a magyar hatóságok nagyjából 20 ezer embert engedtek ki Németországba, ennyi migránstól azonban mindkét oldal radikalizálódik, az európai őshonos lakosság is és a bevándorlók is.
– A németek 7 ezer főt vártak, ehelyett 20 ezer érkezett, jó részük regisztráció nélkül. Nem tudjuk, mennyi lehet közülük a terrorista, mert semmilyen biztonsági szűrőn nem estek át ezek az emberek – közölte Nógrádi György, aki szerint ennek beláthatatlan következményei lehetnek. A biztonságpolitikai szakértő szavaira erősít rá, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint január 1. és augusztus 31. között mintegy 64 ezer eljárást szüntetett meg a hivatal, mivel az illegális bevándorlók „kivonták magukat a menekültügyi eljárás alól”. Ez azt jelent, hogy eltűntek a hatóság látóköréből.
Korábban Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke is kijelentette: vannak arra utaló jelek, hogy különböző terrorszervezetek, terroristák megpróbálnak a migrációs hullámot kihasználva bejutni az Európai Unióba, és ennek a veszélye a Balkán, Ázsia és Észak-Afrika felől is fennáll.
Az illegális bevándorlók között esetlegesen megbúvó terroristák kapcsán a legutóbbi Budapestinfón Tarlós István főpolgármestert is megkérdezték, aki elmondta: folyamatosan egyeztetnek a hivatalos szervekkel, de erről nem mondhat többet. A biztonsági kockázatokról és terrorveszélyről szólva megjegyezte: bejöhetnek olyan emberek is, akikre rémálmaiban sem szívesen gondol.