– A vörösiszap-katasztrófa ügyében a Veszprémi Törvényszék által kihirdetett ítélet nagy közfelháborodást váltott ki, és a bírálatból az ügyészségnek is kijutott. A bíróság a vádhatóságra mutogatott. Hibáztak?
– Egy ilyen súlyos ipari katasztrófa után, amely több ember életét követelte, komoly pusztítást, jelentős anyagi károkat okozott, mindent meg kell tenni azért, hogy a felelősöket felkutassuk és elnyerjék büntetésüket. A lelkiismeretem tiszta, szerintem az ügyészség, és korábban a rendőrség is ebben a szellemben járt el, a vádemelést pedig széles körű, számos szakértő bevonásával lefolytatott nyomozás előzte meg. A Veszprémi Törvényszéknek abban igaza van, hogy ítélkezni csak azok fölött lehet, akik a bíróság előtt állnak, ugyanakkor meggyőződésem, mi tényleg azokat állítottuk bíróság elé, akiket büntetőjogi felelősség terhel a történtek miatt. E kérdésben vita van az ügyészség és a bíróság között, ezért is fellebbeztük meg az elsőfokú határozatot.
„Az ügyek felesleges elhúzódása, az időmúlás megnehezíti a bizonyítást és aláássa a közbizalmat”
– És a Biszku-ügyben? Sokan azt is nehezen nyelik le, hogy az ’56-os forradalmat követő megtorlásokat irányító belügyminiszter még mindig szabadlábon van.
– Biszku Béla ügyéről sem tudok mást elmondani, mint hogy jól elő lett készítve, és az ügyészség nagyon alapos vádiratot nyújtott be. Szerintem ennek tulajdonítható, hogy a bűncselekmények egy részében a bíróság már eddig is megállapította a volt belügyminiszter felelősségét. A tárgyalás elhúzódását viszont nagyon sajnálatosnak tartom – más esetben is, de ebben az ügyben különösen. Mindazonáltal bízom benne, hogy másod-, vagy ha szükséges, akkor harmadfokon olyan ítélettel zárul majd mindkét eljárás, amely a vádhatóságot igazolja.
– Az elmúlt időszakban öt esetben nyújtott be a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt a Kúriához, amelyből négyben a bíróság önnek adott igazat, és megállapította a verdiktek törvénytelenségét az elsőfokú ítéletek hatályon kívül helyezése miatt. A döntés azonban a konkrét ügyeket nem érinti. Akkor milyen jelentőségük van ezeknek a határozatoknak?
– Az volt a cél, hogy a jövőben felgyorsulhasson az igazságszolgáltatás. Nagyon régóta tapasztaljuk, hogy indokolatlanul sok a hatályon kívül helyezett ítélet. A másodfokú bíróságok gyakran olyankor is visszaküldik az ügyeket első fokra, amikor egyébként lehetőségük lenne rá, hogy a hibákat maguk orvosolják. Ez egy rossz gyakorlat, mivel az eljárások fölösleges elhúzódásához vezet. Ráadásul az időmúlás a bizonyítást is megnehezíti, és aláássa a közbizalmat. A Kúria elvi döntéseinek köszönhetően megszűnhet a bizonytalanság, egységesülhet a joggyakorlat.
– Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere és társai ügyében, vagyis az úgynevezett kémperben a Kúria viszont másként döntött…
– Ez egy minősített, államtitoknak minősülő eljárás, ezért a részletekbe nem szeretnék belemenni. Szerintem ez esetben is hiba volt az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezni, én nem látok olyan eljárási problémákat, amelyeket másodfokon ne lehetett volna orvosolni. A tényállást Debrecenben felderítették, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, és – bár néhány kérdésben nem értettünk egyet vele – az első fokon eljáró bíróság összességében ezeket megfelelően értékelte, a vádlottak felelősségét is megállapította. A Kúria ebben az esetben nem adott helyt az indítványomnak, de az ügy folytatására nézve ennek nincs jelentősége. Az eljárás Kaposváron újrakezdődött, és bízom abban, hogy az eddig beigazolódott gyanú ebben az új eljárásban is igazolást nyer majd.
– A közbeszédben gyakran szembeállítják az igazságszolgáltatást a jogszolgáltatással, és sokan úgy érzik, hogy Magyarországon az utóbbi, és az is csak részlegesen érvényesül.
– A két fogalom az én olvasatomban egybe-, vagy legalábbis egymáshoz nagyon közel esik. Természetesen nem biztos, hogy mindig kiderül a teljes igazság egy-egy eljárásban, hiszen mégiscsak a múltat kell feltárnunk, de a nyomozó hatóságok a teljes igazság feltárására törekszenek, a bíróságnak pedig ehhez képest kell kiszabnia az ítéletét. Vannak azonban olyan tényezők, amelyek árnyalják ezt a képet. Csak egyet hadd említsek: a titkosszolgálati eszközök és módszerek használatával összefüggésben ma Magyarországon nagyon szigorú szabályozás van hatályban. Sajnos nem egy olyan ügyet ismerek, amelynél perdöntő bizonyíték volt a kezünkben, de nem használhattuk fel, s így a bűnös elkerülhette a felelősségre vonást. Ezekben az esetekben sajnos az anyagi igazság valóban csorbát szenved.
– Ki lehet ezt küszöbölni valahogy?
– Szerintem itt az ideje mérlegre tenni, hogy mi a jobb, hogy mikor jár jobban a társadalom: akkor, ha ragaszkodunk ehhez a merev rendszerhez, vagy ha rugalmasabbá tesszük, az élethez igazítjuk. Sarkosan fogalmazva: e kérdésben a formális jogbiztonság áll szemben az anyagi igazság feltárásának szándékával, s ezen keresztül a társadalom védelmével. Az új büntetőeljárási törvény megalkotásakor erre a kérdésre egyértelmű választ kell adnia a jogalkotónak, mert ma sok a bizonytalanság. Ha például a hatóság valakit lehallgat, azt csak egy konkrét bűncselekmény miatt teheti meg. Előfordulhat viszont, hogy a megfigyelés során olyan információk birtokába kerül, amelyek később egy másik, addig még fel nem ismert bűncselekmény bizonyítására lennének alkalmasak. A hatályos jogszabály szerint azonban nem egyértelmű, meddig használhatóak fel az efféle adatok.
– Az új büntetőeljárási törvény tervezetének kidolgozására milyen ráhatása van az ügyészségnek?
– A magyar jogrendszer 2010 után nagy változáson ment keresztül, és a folyamat még nem ért véget. Elkészült az új polgári és büntető törvénykönyv, és most zajlik a hozzájuk kapcsolódó perrendtartások kimunkálása. Az ügyészség – akárcsak például a bíróság és más szakmai szervek – tevékenyen részt vesz a munkában. Szakembereket adtunk és adunk az Igazságügyi Minisztériumnak. Például a büntetőeljárási kodifikációt irányító miniszteri biztos is oda kirendelt ügyész, akinek több kollégánk van – más hivatásrendek képviselői mellett – a stábjában. Ez azért jó, mert azok a szakmai tapasztalatok, amelyek a vádhatóságon belül fölhalmozódtak az utóbbi évtizedekben, most közvetlenül hasznosulhatnak. Emellett a legmagasabb szinten is folynak egyeztetések: legutóbb kedden találkoztunk a miniszter úrral és a jogszabály tervezetének előkészítésében érintett többi vezetővel.
– A bizonyítékok rugalmasabb felhasználása mellett a szakértői rendszert és a túlbizonyítást is számos kritika érte az utóbbi időben. Erre tud bármilyen választ adni az új törvény?
– A büntetőeljárások elhúzódása nem csak a hatályon kívül helyezések számláira írhatók. Valóban komoly problémát jelent a túlbizonyítás is, ami általában összefügg a szakértők kirendelésével. Az új büntetőeljárási törvény megalkotásakor szerintem világos határvonalat kell húzni a szakkérdések és a jogkérdések közé. Nem szabad azt megengedni, hogy jogkérdésekben szakértők vitatkozzanak egymással. A jogkérdésekkel foglalkozzon a nyomozó és a vádhatóság, a védő, valamint a bíró. A szakértőt a speciális tudást igénylő, jellemzően természettudományos kérdésekben kell megnyilatkoztatni. Nagyon fontos viszont az is, hogy a tárgyalás nem tudományos konferencia. Egy eljárásban konkrét kérdésekre konkrét válaszokat várunk, amelyek megalapozhatják a végső döntést. Az elméleti vitáknak a bíróságokon nincs helyük. Akár a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásáról, akár a szakértők bevonásáról van szó, úgy vélem, az új eljárásjogban annak kell érvényesülni, hogy hatékonyabb és gyorsabb legyen az eljárás, miközben minden eszközzel az anyagi igazság érvényre jutását szolgálja.
– Ha már a változásoknál tartunk. Úgy tűnik, az ügyészség mostanában változtatott a retorikáján, harciasabban beleáll egy-egy ügybe, és a bíróságok kritizálásától sem riad vissza. Mi az oka ennek az éles váltásnak?
– Valóban változott az ügyészség kommunikációja, de nagyon fontos leszögezni: ez nem a bíróságok munkájának minősítéséről szól. Felismertük, hogy az információs társadalomban, amelyben élünk, sokfajta – adott esetben torz, félreértésen alapuló – vélemény és hír jelenik meg rendkívül gyorsan egy-egy ügyről. Ebben a környezetben – az objektív tájékoztatást célozva – elemi érdekünk, hogy ne maradjunk némák, hogy mélyebben, sokrétűbben tudassuk a közvéleménnyel az álláspontunkat. Azt szeretnénk, hogy az ügyészség eljárása a maga valóságosságában jelenjen meg a nyilvánosság előtt. Ehhez hozzátartozik, hogy elmondjuk, mi szerepel a vádiratban, és kifejtjük azt is, az erre reakcióként született ítéletben melyek azok a pontok, amelyeket szerintünk meg kell fellebbezni, és miért.
– A közvéleményről már több szó is esett, de mit mutatnak a számok? Hogyan alakult az elmúlt évben az ügyészség váderedményességi mutatója?
– Személy szerint nem tulajdonítok túlzott jelentőséget a statisztikáknak, mivel ezeket az adatgyűjtés módszertanától kezdve a jogszabályi környezetig számos tényező befolyásolja. Néhány általános következtetést viszont kétségtelenül levonhatunk a számokból. Egyfelől el lehet mondani, hogy hosszú ideje 90 százalék fölötti – jelenleg 97 százalék körüli – a váderedményesség. Ennek a legfontosabb üzenete az, hogy kevés olyan személy van Magyarországon, akinek ártatlanul kell végigszenvednie egy-egy büntetőeljárást. Természetesen előfordul, hogy valakit évek után mentenek fel. Ez sehol a világon, így nálunk sem kizárt, de mindenképpen ritka jelenség. Az ügyészi szak jelentős szűrő szerepét az is alátámasztja, hogy a nyomozó hatóságoktól érkezett, vádemelési javaslattal befejezett ügyeknek csak mintegy a felében emelünk vádat. Ez szerintem világossá teszi, hogy az ügyészek csak azokat az ügyeket engedik tovább, illetve képviselik bennük a vádat, amelyeknél az a meggyőződésük, hogy tényleg bűncselekmény történt, és az az elkövető, akit megvádoltak.
– Úgy tudjuk, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a nyomozások tekintetében átalakulóban van. Elégedetlen a szervezettel, vagy más okok állnak a folyamat hátterében?
– A Központi Nyomozó Főügyészség elődje, a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal jó néhány évvel ezelőtt az én döntésemre kezdte meg működését, s azóta folyamatosan változik, alakul annak érdekében, hogy képes legyen a legbonyolultabb bűnügyek gyors és eredményes nyomozására. Azt gondolom, jó úton vagyunk, a KNYF bebizonyította, képes nagyon jó eredmények elérésére. A szervezeti változások közül a legfontosabbak: a katonai ügyészségek integrálása és a katonai ügyészségek átszervezése a KNYF regionális osztályaivá. Ez nemcsak szerkezeti, hanem szemléletváltással is járt, hiszen a katonai ügyészeknek, akiknek a saját területükön nagy rutinjuk volt, át kellett állniuk civil bűnügyek felderítésére is. A másik alapvető cél az volt, hogy a súlyos korrupciós bűnügyekben a KNYF megfelelő hatékonysággal és alapossággal tudjon nyomozni. Ezt is sikerült elérni. Ennek két előfeltétele volt. Az egyik, hogy képessé kellett tennünk a szervezetet olyan eljárások lefolytatására, amelyeket közösen végzünk külföldi ügyészi és nyomozószervekkel. A bundabotrány szálait például képtelenek lettünk volna felgöngyölíteni enélkül. A hathatós együttműködéshez pedig nemcsak nyelveket beszélő, hanem a nemzetközi szabályokban járatos ügyészekre is szükség van.
– Mi változhat?
– Egy nagy hiányosság még van. Már évekkel ezelőtt úgy láttuk, hogy csak akkor lehet teljes egy ügyészségi nyomozás, ha a titkosszolgálati műveleteket maga az ügyészség képes végrehajtani az általa nyomozott ügyekben. Ehhez a jogszabályi felhatalmazást részben megkaptuk. Jelenleg egyébként technikailag sem vagyunk képesek az efféle feladatok elvégzésére. A jogszabályok kiegészítése mellett ezt a technikai bázist, eszköztárat kellene felépíteni, hogy azt mondhassuk, az ügyészség az egész skálán tud zongorázni. Ehhez anyagi, személyi és infrastrukturális fejlesztésekre is szükségünk lesz.
– A KNYF a Simon Gábor volt szocialista politikussal szemben indult eljárás mellett már az azóta elhunyt Welsz Tamás ügyét is vizsgálja. Utóbbi eljárás miért került át a főügyészséghez?
– Simon Gábor esetében hamarosan a vádemelés következik. A Welsz-ügyben még javában tart a nyomozás. Az eljárást azért vette át a KNYF, mert más esetek vizsgálata során felvetődtek bizonyos összefüggések, s ezek tisztázása könnyebb és hatékonyabb, ha közvetlenül a főügyészség vizsgálhat minden körülményt.
– Nemrég elhangzott, hogy a migrációs válsággal összefüggésben tavaly szeptember óta több mint ezer ügy hárult Csongrád megye bíróságaira. Az ügyészségnek hogyan sikerül megbirkóznia a feladattal?
– Még tavaly nyáron készítettünk egy többszintű válságtervet. Mivel a migrációs nyomás elsősorban Csongrád megyét terheli, ezért az első lépcsőben belső átcsoportosítással, Szeged megerősítésével kezelhetjük a helyzetet. A második lépcsőben több lehetőség van: átmenetileg ügyészeket helyezhetünk át a környező megyékből, illetve arra is mód van, hogy Csongrád megyétől feladatokat vonjunk el a munkateher csökkentése érdekében. Tavaly eddig jutottunk el. Most pedig, amikor megint nő a határsértők száma, ismét ezen metodikának megfelelően, lépcsőzetesen próbáljuk megoldani a többletfeladatokat. A válságkezelést egyébként nagyban megkönnyítette, hogy az ügyészség – az állami szervek közül talán egyedülállóan – rendelkezik a 2014–2020-as időszakra vonatkozó intézményi stratégiával, amely kijelöli az elérendő személyzeti és anyagi-infrastrukturális célokat, s vázolja az elérési utat is. Ebben a migráció nevesítve ugyan nem jelenhetett meg – hiszen az elkészítésekor még nem tudtunk arról, hogy ekkora nyomás nehezedik majd Magyarország határaira –, viszont általánosságban foglalkozik a rendkívüli eseményekkel, így a migrációs krízis mégsem ért bennünket felkészületlenül.
– A közelmúltban tért vissza a V4-tagállamok legfőbb ügyészeinek tanácskozásáról. Mi volt az eredménye az egyeztetésnek?
– A visegrádi országok között politikai és szakmai szinten egyaránt erős az együttműködés. A legfőbb ügyészek között is folyamatos az információcsere, de ennél talán fontosabb, hogy a különféle kérdésekben igyekszünk egyeztetni az álláspontjainkat, és egységesen fellépni. Legutóbb például hitet tettünk az európai integráció elmélyítése és az európai ügyész intézményének bevezetése mellett, de azt is leszögeztük, hogy ez csak akkor történhet meg, ha ezzel egy igazságosabb és hatékonyabb rendszer irányába mozdulunk el.
– Milyen feladatai és hatásköre lehetne az európai ügyésznek?
– Az európai ügyész intézményét az unió pénzügyi érdekeinek védelme, azaz a korrupcióellenes küzdelem jegyében szeretnék létrehozni. Az általános elképzelés szerint az irányítás egy európai főügyész s a tagállamokból érkező európai ügyészek kollégiumának hatáskörében állna, a napi teendőket az állandó kamarák kontrollálnák, míg helyi szinten a nemzeti delegált ügyészek irányítanák a konkrét eljárásokat. Viszont rengeteg kérdés tisztázatlan. Nincs meghatározva például az, hogy mi tartozik az unió védett pénzügyi érdekeinek körébe, a delegált ügyészek helyzete, az adott tagállamhoz való viszonya sem tisztázott. Problémát jelent az is, hogy az egyes országok jogi szabályozása nem egységes a különféle bűncselekmények meghatározásában. A bizonytalanság és a lemaradás nagy, mert az eredeti tervek szerint 2015-ben már fel kellett volna állnia az intézménynek, ám ehhez képest még a körvonalai sincsenek meg.
– Van magyar álláspont?
– Azzal mindenki egyetért, hogy az unió pénzügyi érdekeit védeni kell, és abban sincs vita, hogy az uniós szintű védelem szükséges lehet. Csak olyan megoldást tudunk elfogadni, amely a jelenleginél hatékonyabb rendszert léptet életbe, mert jelenleg is vannak olyan együttműködési eszközök – az Eurojust igénybevétele, közös nyomozócsoportok alakítása, az információs bázisok megosztása –, amelyek nagyon hatékonyak, pedig nincsenek teljes mértékben kihasználva. A visegrádi országok által jónak tartott magyar javaslat szerint innen úgy lépnénk tovább, hogy az európai ügyészség voltaképpen egy speciális ügyészi szervezeten alapulna, ami a tagállami ügyészségek keretében működne, de a koordinálását – ide értve a közös nyomozócsoportok szervezését is – az Eurojust látná el. A már ma is létező uniós legfőbb ügyészek konzultatív fóruma lehetne a stratégiai döntéshozó szerv. A modellt már számos uniós fórumon bemutattuk és általános elismerésre talált. A számos konferenciameghívás, bizottsági és testületi tagság mellett ez is azt bizonyítja, hogy a magyar ügyészség munkája Európa-szerte elismert.
