Három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezetőit.
A Sukoróra tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés ügyében a Szolnoki Törvényszék 2015 szeptemberében – nem jogerősen – négy év börtönre ítélte Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját, valamint három és fél évre bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés kísérlete, illetve magánokirat-hamisítás miatt Császy Zsoltot, a cég egykori jogi és értékesítési igazgatóját. Két további vádlottat felmentett, egyet pénzbüntetésre ítélt a törvényszék.

Császy a bíróság előtt, Tátrai távol maradt
A Szegedi Ítélőtábla tavaly októberben másodfokon bűncselekmény hiányában felmentette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot is, a vádhatóság azonban, letöltendő szabadságvesztést kérve rájuk, fellebbezett. A Kúria tegnapi ítélete már jogerős.
A Kúria tanácsa az indoklásban leszögezte: 2008 májusában a sukorói telekcserével kapcsolatos King’s City beruházásról a parlament épületében tartott egyeztetés nem protokolláris volt. Azon a kormányt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, továbbá Bajnai Gordon gazdasági miniszter és a pénzügyminisztériumi szakállamtitkára képviselte.
Gyurcsány és a kormány más képviselői támogatták a beruházást, a miniszterelnök határidővel feladatokat szabott, így ez aligha nevezhető pusztán protokolláris eseménynek – mutatott rá a Kúria.
Ismert, a beruházást 2009 tavaszán a Gyurcsány-kormány egyik utolsó intézkedésével kiemeltté nyilvánította, ám júniusban már Bajnai Gordon miniszterelnökként vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Emlékeztető. Tátrai sokatmondó e-mailje 2009-ből
Tátrai Miklós 2009. június 9-én a Pénzügyminisztérium államtitkárának azt írta a Sukoró-ügylet vizsgálatának sürgetésére: „Csak úgy barátilag: legalább Ti ne velünk töröljétek fel a padlót. Az ügyről mindent tudnak a ma is a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozó urak. Átküldjem azt az emlékeztetőt is, amiben a miniszterelnök rendeli el a csereügyletet? Csak mert abban nevezi ki Bajnai urat a projekt kormányzati koordinátorának…”
Emlékezetes: Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát 2011. szeptember 12-én az Országgyűlés felfüggesztette, majd október 3-án – Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője feljelentése alapján – a volt kormányfőt hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozást 2012. július 20-án bizonyítottság hiányában megszüntették, így Gyurcsány már csak tanúként szerepelt a telekcsere miatt indult büntetőperben.
Az ügylet kapcsán a Kúria emlékeztetett arra, hogy annak törvényi feltételei a táblabíróság szerint sem álltak fenn. Másodfokon a felmentés egyik indoka az volt, hogy a vagyoni hátrány okozására irányuló szándék – ami a hűtlen kezelés megállapításának egyik feltétele – kétséget kizáróan nem bizonyított.
Ezzel szemben a Kúria leszögezte: a vádlottaknak szembesülniük kellett volna azzal, hogy a csereügylet nem feltétlenül szükséges, továbbá nyilvánvalóan, súlyosan értékaránytalan. A Kúria megállapította, hogy a csereügylet semmilyen igazolt kapcsolatban nem állt a tervezett kaszinóberuházással.

Az MNV Zrt. volt jogi és értékesítési igazgatója két és fél évre vonulhat rács mögé
A szerződés aláírásakor Tátrai Miklós a rá vonatkozó szabályokat megszegte, ezt a megállapodást jogszerűen nem köthette meg, és ennek nyomán 1,2 milliárdos vagyoni hátrány következhetett volna be.
A büntetéskiszabás kapcsán a Kúria kifejtette: súlyos bűncselekményről van szó, hiszen állami szervnél kötelezettségek huzamosabb ideig tartó, sorozatos megszegése történt, a kárérték pedig messze meghaladja a minősített eset alsó értékhatárát. Ugyanakkor a jelentős időmúlás enyhítő körülmény.
KRONOLÓGIA
2008. július 30.: A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntött, 70 hektár, Sukoró külterületén fekvő, állami tulajdonú ingatlant elcserélnek 183 hektár albertirsai és pilisi külterületi ingatlanra. A csereszerződést az állam nevében az MNV Zrt. még aznap aláírta Joav Blum izraeli–magyar üzletemberrel, egy befektetőcsoport képviselőjével.
2009. január: kiderült, hogy a befektetőcsoport a Velencei-tó melletti partsávon 2600 munkahelyet teremtő szállodát, kaszinót, üdülőközpontot kíván építeni egymilliárd euró befektetéssel, King’s City elnevezéssel.
2009. április 14.: a Gyurcsány-kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a King’s City projektet. Júniusban Bajnai Gordon miniszterelnök vizsgálatot kért a kaszinóváros és az ingatlancsere miatt.
2009. április: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyomozást kezdett ismeretlen tettes ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Az igazságügyi szakértői jelentés szerint a szerződésben a sukorói területeket 732,7 millió forinttal alul-, az albertirsai és a pilisi ingatlanokat csaknem 562 millió forinttal túlértékelték, így a szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint vagyonvesztés érte volna az államot.
2010. augusztus 31.: a rendőrség őrizetbe vette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, akiket a bíróság letartóztatott. Három hónappal később szabadultak.
2011. szeptember 12.: az Országgyűlés felfüggesztette Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát, akit hivatali visszaéléssel gyanúsított meg a KNYF. Az eljárás vele szemben 2012. július 20-án, bizonyítottság hiányában megszűnt.
2012. június 13.: a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen semmisnek mondta ki a telekcsere-szerződést.
2012. július 20.: a KNYF vádat emelt Tátrai Miklós, Császy Zsolt és három társuk ellen.
2014. október 2.: a magyar állam javára döntött az ügyben a beruházási viták rendezésének nemzetközi központja Washingtonban. Elutasították az izraeli befektetők keresetét és százmilliárd forintos kártérítési igényét.
2015. szeptember 30.: a Szolnoki Törvényszék első fokon Tátrait négy év, Császyt 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Két vádlott-társukat felmentették, a harmadik pénzbüntetést kapott.
2016. október 26.: a Szegedi Ítélőtábla másodfokon bűncselekmény hiányában felmentette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot.
2017. június 8.: a Kúria jogerős elmarasztaló ítéletet hirdetett.