Tatán önkormányzati rendeletben tiltották be a tűzijátékok használatát, mely szerint november 1-jétől február 28-ig környezetvédelmi okokból nem lehet durrogtatni, petárdázni, tűzijátékokat használni. A november 24-én elfogadott rendelet már olvasható az önkormányzat honlapján. A tilalom alól kivétel a város Agostyán nevű településrésze.
Az intézkedés indoklása szerint a tiltással a helyhatóság az Öreg-tónál telelő és átvonuló vadludakat akarja védeni a zajártalomtól. A Magyar Madártani Egyesület még az ősz elején kezdett aláírásgyűjtésbe a betiltás érdekében, a tatai önkormányzat pedig támogatta a korlátozást. A város központjában elterülő Öreg-tó környéke a vonuló vadludak gyülekezőhelye, sőt több északról érkező egyed itt is telel.
November 24-én tartották a 2018-as Tatai vadlúdsokadalom nevű rendezvényt. Akkor az országos madármegfigyelő versenyen 105 madárfajt láthattak a résztvevők, miközben az Öreg-tavon 33 ezer ludat számoltak. A természetvédők megfigyelései szerint a szilveszteri durrogtatás miatt a tó körül élő vadludak 70 százaléka elmenekül. A tatai szabályozást a környékbeli kisállat-tulajdonosok is üdvözlik. Az állatvédők arra hívják fel a figyelmet, hogy a szilveszteri időszakban megtelnek a menhelyek, ilyenkor az országban 500-1000 kutya menekül el, és sok eb később nem talál haza.