Az alvilágban legendás alakként számontartott Lakatos András elmondása alapján ügyvédje, Nyári A. Béla írta meg „Kisbandi és a maffia” címmel a férfi visszaemlékezését a hazai alvilági leszámolásokról. Ebben Kisbandi többek között azt állítja, hogy a 90-es évek kivégzései szinte kivétel nélkül Portik Tamáshoz köthetők.
Lakatos, aki elmondása szerint maga is rajta volt Portik halállistáján, úgy látja, az olajbűnözés emblematikus cége, az Energol Rt. egykori marketingigazgatója teljhatalomra törekedett, maga akarta uralni a teljes magyar alvilágot, ezért likvidáltatta ellenlábasait, köztük Prisztás Józsefet és Boros Tamást, akiknek a megöletéséért összesen 28 év fegyházat kapott az ambíciózus bűnöző.
Kisbandi beszélt arról is, hogy Tasnádi Péter is Portik célpontjai közé tartozott, mivel őrző-védő cégével jelentős erőt jelentett az éjszakában, és csak azért úszta meg a likvidálást, mert a hatóságok 1999-ben letartóztatták. Lakatos verziója szerint Tasnádi védelmi pénzt akart a Flört diszkó üzemeltetőjétől, védelmet ajánlva cserébe, ám ezt Lakatos és Portik közbelépése meghiúsította.
Kisbandi egy rendőrségi vallomásában – amelyet a PestiSrácok.hu idézett korábban, miután feloldották a titkosítását – azt is hozzáteszi: olyan presztízsveszteség érte Tasnádit, hogy onnantól kezdve információkat szolgáltatott a rendőrségnek Portikról és csapatáról.
Tasnádi azt mondta a Magyar Időknek: hallott arról, hogy Portik mire készülhetett, ám mindössze egyszer találkozott vele egy sportrendezvényen, nem voltak közös üzleteik. Azt azonban hozzátette: a néhai Seres Zoltán a meggyilkolása előtt két héttel kért tőle találkozót. – Éppen rosszban voltunk egy üzlet miatt, de találkoztam Seressel. Zoli azt mondta: mindkettőnket meg akar öletni az NBH (a Nemzetbiztonsági Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal jogelődje – a szerk.).
Arra, hogy Lakatos a rendőrség informátorának nevezte őt, csak annyit mondott: Kisbandi hazudik, ha úgy kívánja az érdeke. Hozzátette: vallomást csak akkor tett a rendőrségen, amikor a volt felesége azzal vádolta meg, hogy ő ölette meg Fenyő Jánost. Ekkor részletesen elmondta, hogy Gyárfás Tamás bízta meg a médiavállalkozó likvidálásával, amiért az előleget fel is vette, ám nem hajtotta végre a feladatot.

Az egykor vállalkozóként aposztrofált férfit állítólag a börtön mentette meg a merénylettől
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Amerikában volt, amikor hallotta, hogy Fenyőt lelőtték, azonnal felhívta Gyárfást és elkérte a megbízói díj másik részét, amiért egyik emberét küldte, majd hazaérkezése után ismét kért és kapott pénzt a sportvezetőtől. Tasnádi egyébként úgy véli: nem Gyárfás megbízásából gyilkolták meg Fenyőt.
– Engem megbízott, nem hajtottam végre, a pénzt azonban kifizette nekem. Amennyiben mással ölette volna meg, nem fizetett volna nekem. Nem olyan bőkezű – mondta a vállalkozó.
Tasnádi Péter egyébként múlt csütörtöktől szabadon elhagyhatja Pest megyét, utazhat külföldre is, miután a bíróság feloldotta a kényszerintézkedést ellene. Mint megírtuk: orgazdaság gyanújával folyik ellene büntetőeljárás. Egy társaság egy ellopott, nagy értékű személyautó visszaszerzése során fenyegetőleg lépett fel az autót pénzért visszaszolgáltató férfi ellen, aki Tasnádit kérte meg, hogy védje meg őt az üzlet lebonyolítása során. A vállalkozó azt állítja: megvédte a férfit, ezért kapott tőle 250 ezer forintot, semmilyen orgazdaságról nem volt szó.