Ismét meggyanúsították Tarsoly Csabát ezúttal a questoros alapügytől elkülönített, úgynevezett soltvadkerti hűtlen kezelés ügyében, tudta meg a Magyar Idők. A nyomozók a napokban összesen öt gyanúsítottat hallgattak ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt – közölte lapunkkal a Fővárosi Főügyészség, amelynek felügyelete alatt nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Egyikük a bírói szakban lévő alapügy első rendű vádlottja, Tarsoly Csaba, a vád szerint a Quaestor-csoport bűnszervezetének vezetője. Az alapügyben a Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában összesen 11 személlyel szemben nyújtott be vádiratot bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt.

A Quaestor egykori vezetőjét az alapügyben 753 rendbeli cselekménnyel vádolják
Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A bűnszervezetet irányító Tarsoly Csabát 753 rendbeli cselekménnyel vádolják, ezek alapján öttől 25 évig terjedő fegyház szabható ki rá.
A vádemelést megelőzően, az alapügytől az NNI elkülönített több bűnügyet, köztük a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet színlelt értékpapír-vásárlásai kapcsán indult nyomozást. Ez utóbbiban a megalapozott gyanú szerint a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. két vezető tisztségviselője – egyikük Tarsoly – a 2004. október és 2010. április közötti időszakban (bűnsegédként) segítséget nyújtott a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet két vezetőjének abban, hogy vagyonkezelői kötelezettségeiket megszegve, színlelt szerződések révén pénzt utalhassanak a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek.
Az átutalások céljaként megjelölt értékpapír-vásárlások nem voltak valósak, azok teljesítése nem is állt szándékukban, a tranzakciók célja ugyanis ténylegesen az volt, hogy azokkal egyrészt a Quaestor-cégcsoport gazdálkodását segítsék, másrészt az egyik takarékszövetkezeti vezető érdekeltségébe tartozó vállalkozást támogassák anyagilag.
A rendelkezésre álló adatok szerint a fenti időszakban a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet értékpapír-vásárlás címén összesen több mint hárommilliárd forintot utalt át a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-nek, amelyből a zrt. több mint 600 millió forintot utalt tovább vagy fizetett ki készpénzben az érintett kft.-nek.
Erről az elkülönített ügyről beszélt Ibolya Tibor fővárosi főügyész a lapunknak adott interjújában: „Nagy esélyt látok arra, hogy a pénzmosással, valamint a soltvadkerti hűtlen kezeléssel kapcsolatos ügyrészben is hamarosan vádemelés történjen.
A pénzmosásügyrészben ez inkább későbbre prognosztizálható, mivel a külföldi szálak miatt jogsegélykérelem van folyamatban, és ezek megválaszolása a tapasztalatok szerint nagyon időigényes” – mondta októberben Ibolya Tibor. Mint azt tegnap megtudtuk, a pénzmosási ügyben egyelőre nincs gyanúsított, továbbra is jogsegélyekre várnak külföldi társhatóságoktól.