– Akik szorgalmasabbak, rátermettebbek a hajléktalanok közük, elhelyezkednek a közfoglalkoztatásban vagy piaci alapon találnak maguknak munkahelyet, a többiek pedig jellemzően nem képesek megbízhatóan, rendszerben dolgozni. Kevés olyan volt közülük, akinek a tanyán munkát tudtunk adni – összegzi a 2012-ben indult helyi hajléktalanprogram tapasztalatait Bánné Kiss Erzsébet, a bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény vezetője.
Mint arról korábbi riportunkban hírt adtunk, a 2009 óta működő szociális intézmény hat éve kapta meg a város szélén lévő tanyát, amely akkor nem volt körbekerítve, az ingatlan romos állapotban is volt, a terület parlagon hevert. Miután a tanya a református egyház birtokába került, két hajléktalan, Tibor és János költözött oda, és kemény munkával csinosítgatták a birtokot.
– Az azóta eltelt hat évben az eredeti gondolat sokat formálódott, azt hittük az elején, hogy minden simábban megy, és ez a program nagyon sok embernek ad majd lehetőséget a talpra álláshoz. Azt gondoltuk, hogy ez remek ugródeszkát jelent majd azoknak, akik nem akarnak az utcán maradni és belesüppedni a hajléktalan létbe. Ehhez képest kettőnél többen sohasem laktak kint, sőt az utóbbi több mint egy évben már csak János él a birtokon. Napi nyolc órában azonban egy tanyasi ember, akit szintén Jánosnak hívnak, a segítségére van – meséli Bánné Kiss Erzsébet.
Hozzáteszi: azóta a társak mindig cserélődtek, akadt, aki máshol talált munkát, más a családjához költözött vissza. Ennek ellenére a programot inkább sikertörténetként könyvelik el, annál is inkább, mert mint mondja, sokszor már az is nagy dolog, ha egy hajléktalan egy-két évre vagy csak néhány hónapra fel tud állni a padlóról.
– Mindenképpen szükséges, hogy a hajléktalanban meglegyen a változtatási szándék. Egy közterületen élő sem azért nem akar bejönni az intézménybe, mert meglopják vagy bántalmazzák – bár néha ez is előfordulhat –, hanem azért, mert az életvitel a sajátjává lett. Mindig meg kell megpróbálni személyre szabottan segíteni egy-egy hajléktalanon – mondja a szakember.
Bánné Kiss Erzsébet rámutat arra: abban, hogy János már hat éve helytáll a tanyán, sok minden szerepet játszik, többek között az, hogy a kiköltözése előtt rövid ideig volt hajléktalan, és nem vágyott vissza abba az életformába.
– Különbnek gondolta magát annál, hogy egy szállón élje le az életét, rendkívül önérzetes, ami ebben a helyzetben előnyt jelent. Ráadásul János tartja a kapcsolatot a gyermekével, sőt most már az unokájával is. Ez erőt ad neki, így az alkoholproblémák sohasem hatalmasodnak el rajta, még ha néha rezeg is a léc – jegyzi meg a szociális intézményvezető. Hozzáteszi: egy év óta azonban nem találnak olyan embert, akit ki lehetne költöztetni a tanyára. Ez többek között azért is van, mert a közfoglalkoztatás nagyon sok embert szívott fel, a húszfős helyi hajléktalanszállásról is többen dolgoznak a Start programban.
A szakember ugyanakkor kitér arra, hogy a tanya más miatt is fontos, a birtokról napi több mint harminc liter tejet hoznak be a konyhára, amiből túrót készítenek. A tenyésztett állatállomány növendékeit pedig levágják, a mangalicákból és kecskéből előállított készítmények nagy kedvencnek számítanak a bentlakásos intézmény lakói körében. Felhasználják a tanyán – részben a fogyatékkal élők kertjében – megtermelt zöldségeket is, semmit nem adnak el.
– Végül ne felejtsük el azt sem, hogy a tanyára sok idős ember és pszichiátriai beteg is kimegy az intézményünkből, akik ott gyógyulnak a jó levegőn – fűzi hozzá.
Kora délután érünk a tanyára, János éppen az egyik ablakot pucolja. Amikor az állatállományról kérdezzük, abbahagyja a takarítást, elindul a karámok felé és büszkén mesél a birtokról. – Van tizenhét fejős kecskénk, egy bakkecskénk és tucatnyi növendékünk. Emellett harminc mangalicát tartunk, egy kant, öt anyadisznót, a többi pedig a szaporulat. Abban a távoli karámban pedig négy racka juh kapott helyet – sorolja János.
Amikor a férfi többször is elkiabálja magát, hogy „kecske, gyertek!”, az állatok előjönnek a karám mögül, és bár a jelenlétünk miatt némileg feszélyezetten érzik magukat, egészen közel merészkednek a kerítéshez.
– Reggel és este a másik Jánossal közösen etetjük és fejjük az állományt, a végén pedig elmossuk az edényeket. Az állatok többsége békés, én bármikor bemegyek közéjük, a mostani kandisznóval sincs baj, de az előző azért agresszívabb volt. Egyszer az agyarával meg is sebesítette a lábamat, de a napokban ivartalanítottuk, így már nyugodtabb. Fél év múlva pedig le is vágjuk, ez neki a végállomás lesz, mint Szeged – viccelődik a férfi, aki ma már teljes mértékben otthon érzi magát a birtokon.
Arról már Puhl Péter élelmezésvezető beszél, hogy a telek közepén lévő melléképületben egy kis tejfeldolgozó sajtüzemet alakítanak ki hamarosan. Erre akkor lesz lehetőség, ha az újonnan épült, ultramodern konyhát használatba tudják venni, és a régi létesítmény gépei, eszközei felszabadulnak. Ez azonban minden bizonnyal már 2019 feladata lesz, Jánosnak a tanyán tehát mindenképpen van jövője.