Porzik a parkett a csizmák alatt a déli hőségben a zamárdi Napsugár hotel étkezőjében. Két gimnazista legény és leány ropja a hagyományos szatmári és rábaközi táncokat népviseletben. Körülöttük több tucatnyi kipirult arcú fiatal ül, kimerültek, mert az imént ért véget a számháború a Balatontól kőhajításnyira fekvő tábor területén. A csaknem kilencven kárpátaljai diák és a tanárok négy napja érkeztek meg buszokkal a magyar tenger partjára, ahol egy héten át nyaralhatnak ingyen az üdülőben.
Annak ellenére, hogy Kárpátalját közvetlenül nem érintette a két éve Kelet-Ukrajnában kirobbant fegyveres konfliktus, a magyarokkal sűrűn lakott, elcsatolt régió is megszenvedte a háborút. A térség elhagyatott, a súlyos (mintegy 300 százalékos) infláció miatt a pénz rengeteget veszített értékéből, sokan szegénységgel küszködnek, mások elvándorolnak a szülőföldjükről a jobb élet reményében. A térség sanyarú körülményei késztették arra a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy társadalmi felelősségvállalás programja részeként támogassa a kárpátaljai fiatalokat – mondja a táborban, egy árnyékos teraszon ülve Hidvéghi Balázs, az MNB szóvivője.
A három éven átívelő, összesen kilencvenmillió forintból megvalósuló Esély programnak köszönhetően most megközelítőleg kétszáz hátrányos helyzetű, kiemelkedő tanulmányi eredménnyel bíró diák táborozhat két turnusban a zamárdi üdülőben, teljesen ingyen. (Korábbi riportunkból egyébként kiderült, hogy az MNB nem csak a kárpátaljai tanulókat karolta fel: a három hete véget ért tiszaroffi Nyári esély táborban halmozottan hátrányos helyzetű, 6–14 éves roma gyerekek vakációzhattak szintén teljesen ingyen, immáron második éve.)
– Az osztálytársaim közül tízből nyolc elmegy innen az érettségi után – törölgeti a homlokát Feri, aki az imént még a csizmáját csapkodva járta a szatmári néptáncot. A fiatal fiú történelemből nyert tanulmányi versenyt, ezért tanárai – az MNB alapítványának és Szabó Richárdnak, Tiszaroff református lelkészének koordinálásával – őt is kiválasztották az egyhetes balatoni nyaralásra. Mások is hasonló okból kerültek ide, van, aki biológiából, idegen nyelvekből, más informatikából ért el kimagasló eredményt.
– Itt egy kicsit ki tudunk kapcsolni, szórakozhatunk. Amint végzünk a suliban, rögtön megpróbálnak besorozni bennünket katonának. Nem csoda, hogy sokan azonnal lelépnek – komorul el egy pillanatra a kamaszfiú, aztán a rövid pihenő után csatlakozik az üdülő kertjében focizó társaihoz. Feri felfut a szélen és leváltja az egyik játékost: egy napbarnított fiú kocog le a pályáról, aki Gáborként mutatkozik be. Az elsőéves diák egy református líceumban tanul Kárpátalján. Arra a kérdésre, hogy mi a legjobb a táborban, leszögezi: hát a csajok! – Meg a Balaton, mert ide még sosem tudtam eljönni korábban. Sokan vagyunk ezzel így – teszi hozzá.
A gyerekek a héten már jártak Tihanyban, ahol megnézték az apátságot is. A táborban volt táncház, egyik este diszkó és karaoke, és természetesen szinte mindennap strandolnak, logikai és ügyességi játékokat játszanak a felügyelőkkel. Olyan reggel is volt, amikor egyházi dalokat énekeltek, hiszen Kárpátalja nagy része vallásos.
– A programokon kívül azért is tetszik a tábor, mert bővíthetjük a magyar szókincsünket is. Ezenkívül közösségépítő ereje is van annak, hogy barátkozhatunk olyan új emberekkel, akik ugyanúgy Kárpátalján laknak – mondja Gábor. Reményei szerint akár életre szóló barátságok születnek majd az egyhetes vakáció alatt. Ennek ellenére ő is úgy gondolja, hogy ha befejezi az iskolát, nem marad sokáig Ukrajnában, inkább máshol próbál szerencsét.
Az idősebbek között viszont sokan vannak, akik a nehézségek ellenére sem hajlandók elhagyni Kárpátalját, inkább igyekeznek helytállni és a magyarságtudatot erősíteni a háborús viszonyok között is. Ilyen ember Sőtér Géza, a nagypaládi Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatója és pedagógusa is, aki most két diákját kísérte el a táborba, ahol felügyelői feladatokat lát el.
– Szuper, csodálatos a tábor, a nevelők is nagyon rendesek. Este tíz óra után érkeztünk meg, mégis finom, meleg vacsorával vártak. Amellett, hogy a gyerekre vigyázunk, azért mi is pihenni jöttünk. A szervezők sokat levesznek a vállunkról, fagyizni viszik, foglalkoztatják a gyerekeket – lelkendezik Sőtér Géza. Ő is elkomorul azonban, amikor a kinti helyzet kerül szóba. A biológiatanár korábban 120 ezer forintot, a fegyveres válság óta azonban csupán 50 ezer forintnak megfelelő pénzt keres, miközben az energiahordozók ára az egekbe szökött. A magyar állam évi százötvenezer forint juttatást ad a kárpátaljai pedagógusoknak, ennek ellenére hat tanár ment el az iskolájából csak a múlt évben. A rossz megélhetési körülmények miatt a családok is egymás után hagyják el Nagypaládot.
– Pedig nekünk ott ki kell tartanunk, ott van feladatunk. Ha mi is elmegyünk, ki marad? – teszi fel a kérdést az igazgató. Búcsúzóul azonban vidáman azt mondja: náluk úgy tartja a mondás, hogy a juhász is akkor örül, amikor esik az eső, mert tudja, hogy utána már jó idő lesz.
Mielőtt elindulnánk, a táborlakók maguk terítik meg az ebédhez a társalgó asztalait. A fehér abroszra porcelánedényben helyezik ki a sűrű gulyáslevest, majd kakaós palacsintával is megvendégelnek bennünket. Ebéd közben Szabó Richárd, Tiszaroff református lelkésze megjegyzi: akár napok, hetek alatt is nagy változást lehet elérni a fiataloknál. – Ez a tábor ebben is segít, a magyarság megőrzésében. A határon túlra szakadt emberek is egyek lélekben az anyaországbeliekkel. Egymásból, a közösségből merítünk erőt, ezek az érzések pedig a nyár elteltével sem vesznek el – mosolyog a lelkész.