Üdvözli a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, hogy a kormány is úgy látja, a nemzet fennmaradásához a legfontosabb a családok és a gyermekvállalás támogatása. Pataki Jánost az M1 aktuális csatornán tegnap arról kérdezték, hogy a negyedik Orbán-kormányban a családpolitika kiemelt helyet kap. A családszervezet vezetője jelezte: a gyermekvállalási kedv szempontjából nagyon fontos a család és a munka összeegyeztethetősége, például a nők részmunkaidős foglalkoztatásának vagy a távmunkának a támogatása. A kiélezett munkaerőpiaci helyzetben ugyanis sok helyen nem szívesen fogadják, ha egy szülő a gyermek miatt esetleg kiesik a munkából.
– Ezért is kezdődött el néhány éve a családbarát munkahelyek támogatása, ahol nem okoz gondot, ha a szülőnek a gyerek miatt el kell mennie, esetleg be is viheti a munkahelyére – mondta.

Ne legyen probléma, ha a szülő kiesik a munkából
Fotós: Éberling András
Reményét fejezte ki, hogy a munkáltatók is be fogják látni, meg kell teremteni a családalapításnak a lehetőségét a munkavállalóiknak. Hozzátette: ehhez szükség van munkáltatói szemléletváltásra, de ösztönözni kell az anyagi vonzatokat. Pataki János szavai szerint a 24. órában vagyunk ahhoz, hogy megmaradjon a magyar népesség, és ne fogyjunk el, ezért támogatják a magyar kormány törekvéseit.
Elmondta: nem új keletű a demográfiai probléma, közel 40 éves, hiszen az 1980-as évek eleje óta többen halnak meg, mint amennyien születnek. Szavai szerint éppen ezért már többen régóta foglalkoznak a gyermekvállalás ösztönzésével, köztük új és régi civil szervezetek, így többek között a Nagycsaládosok Országos Egyesülete vagy a Fiatal Családosok Klubja is. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy eltérőek az egyes szerveződéseknél a családfogalmak, rendszeresen egyeztetnek a közös célokról.
Mint azt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke Orbán Viktor kormányalakítási konzultációjának lezárulta után a napokban közleményben hangsúlyozta: az új, nemzeti kormány Európa és Magyarország keresztény értékeken alapuló kultúrájának megőrzését, az ország határainak megvédését, a teljes foglalkoztatottság megteremtését, a gyermekvállalás támogatását és hazánk idős polgárainak megbecsülését tartja elsődleges feladatának.