– A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nevének egyet kell jelentenie a minőséggel – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap Budapesten, az intézmény tanévnyitó ünnepségén. Gulyás Gergely hozzátette: az intézmény korszakhatárhoz érkezett, a megalapítás hatéves időszaka lezárult.
– Átadták az egyetem – egyben az ország legimpozánsabb – campusát, és a közelmúltban elkészült a Ludovika Aréna is. Emellett az NKE számos új épülettel lett gazdagabb, amelyek az építészszakma elismerését is kivívták. Mindezeknek köszönhetően megújult az egész városrész – emelte ki.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy mostantól nem lehet kisebb a cél, mint hazai és nemzetközi presztízsű egyetemmé válni, olyan kutatóhelyek otthonának lenni, amelyekre a modern állam bátran támaszkodhat. – Az NKE célja, hogy a diplomaszerzés után minél többen a legtágabb értelemben szolgálják a közt – mondta a miniszter, kiemelve: a nemzet szolgálatára az embernek a XXI. században is érdemes feltennie életét.
Gulyás Gergely beszédében köszönetet mondott az egyetem leköszönő rektorának, Patyi Andrásnak az eddig elért eredményekért, és azt mondta: az NKE új rektora, Koltay András személye garancia a sikeres jövőre. A rendezvényen Patyi András átadta utódjának a rektori láncot. Koltay András beszédében azt hangsúlyozta: ahogy a frissen felvett tanulmányaikat megkezdő hallgatók, újonnan érkezőként ő is sokat fog dolgozni a következő években az egyetemen, az egyetemért.
– Az NKE felel a hazai és nemzetközi közigazgatási tisztségviselők, a rendészeti szervek és a honvédség tisztjeinek, valamint a vízügyi szakemberek képzéséért – emelte ki a rektor, aki szerint ezzel napjainkban az egyetem az államszervezet egyik legfontosabb kiszolgálója.

A miniszter adta át a láncot az új rektornak
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az új rektor beszédében úgy értékelt: nem érhetik be azzal, ha az NKE képzései kellően színvonalasak. – Az NKE-nek a külvilág számára is felismerhető sajátos, önálló identitásúnak kell lennie – szögezte le Koltay András, megjegyezve: ehhez mindenük megvan: minden igényt kielégítő épületkomplexum, hagyomány, amire építhetnek, emberek, továbbá kellő elszántság és munkakedv.
Az egyetem eredményességét bizonyítja, hogy a bejutáshoz szükséges ponthatárok az elmúlt években emelkedtek, és egyre többen jelölik meg első helyen az NKE képzéseit. 2018-ban 6223 jelentkező 12 566 jelentkezést nyújtott be az egyetemre, és közülük több mint 4400-an első helyen jelölték meg az intézményt. A most induló tanévben 1915-en kezdik meg tanulmányaikat az NKE-n.