Tusfürdőben, borotvahabban, cipőtalpban, hajkefében, de akár kolbászba töltve is juttattak már be tiltott tárgyakat, köztük drogokat a börtönbe; a leleményes hozzátartozók mindent megtesznek, hogy kijátsszák az ellenőrzéseket.
– A paletta rendkívül színes, volt, hogy dohányban elrejtve, kávéba, teába vagy krémbe, fogkrémbe, tusfürdőbe keverve találtunk tiltott tárgyakat. Ezek ráadásul úgy vannak „preparálva”, hogy eredetinek tűnik a csomagolás, így nem tűnik ki a többi tárgy közül – fogalmazott Makula György bv.-alezredes, a BVOP kommunikációs vezetője lapunknak. Mint mondta, a személyes látogatások során is mindent bevetnek a hozzátartozók: mobiltelefont és drogokat juttattak be például csecsemő pelenkájába rejtve, de adtak már át SIM-kártyát puszi, ölelés alkalmával is.
Mostantól viszont a beérkező csomagban nem lehet élelmiszer, tisztálkodási szer, dohánytermék, valamint gyógyszer és gyógyhatású készítmény sem.
– A szigorítást abszolút a szakmai tapasztalatok hívták életre; így a biztonsági szempontból releváns tárgyakat kizártuk a küldhető termékek köréből. Természetesen a fogvatartottak, illetve a hozzátartozók részére biztosítunk vásárlási lehetőséget – magyarázta az alezredes.

Leleményes feladók nehezítették meg eddig a BVOP munkáját
Fotó: Bach Máté
A személyzet mellett a kábítószergyanús anyagok kiszűréséhez a drogkereső kutyák is hathatós segítséget jelentenek a büntetés-végrehajtási intézetek számára. A négylábúak a megelőzési és felderítési feladatokban is hatékonyak, tavaly pedig elindult a „kölyökkutyaprogram” is.
– A feladatra alkalmas kölyökkutyákból kábítószer-kereső és nyomkövető szolgálati ebeket képezünk, akik egyre több tiltott anyag felkutatására alkalmasak, többek között az új pszichoaktív anyagok szagát is felismerik és jelzik – mutatott rá a kommunikációs vezető. A drogok kiszűrése mellett arra is nagy hangsúlyt fektetnek a börtönökben, hogy a kábítószerfüggő fogvatartottak megfelelő segítséget kapjanak.
– A szenvedélybetegek egy speciális programba kerülnek a börtönben.
– A cél az, hogy képessé váljanak az önkontrollra, később a családba és társadalomba való eredményes visszailleszkedésre; tudjanak dolgozni, és szabadidejüket hasznosan, kábítószerek nélkül tölteni. Cél az is, hogy visszanyerjék korábbi legjobb fizikai, pszichés és szociális szintjüket – részletezte Makula György, hozzátéve, hogy az érintett rabok folyamatos orvosi és szakápolói felügyelet alatt állnak, szükség szerint pedig gyógyszeres ellátást kapnak.
A gyógyulásban pszichológusok segítik őket, akik a rehabilitációs és a munkahelyen való foglalkoztatást, valamint a reszocializációs folyamatot is figyelemmel kísérik.