Felmérte a pedagógusok „sztrájkkészségét” a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a megyei szervezeteknek szombatig kell az eredményeket beküldeniük. A lapunk birtokába került dokumentum szerint a települési titkároknak fenntartótól függetlenül listát kellett készíteniük az összes, helyben lévő köznevelési intézményről, és el kellett juttatniuk a felmérés dokumentumait, többek között a Pedagógusok Sztrájkbizottságának követeléseit és az adatlapot is minden iskolába, óvodába.
Ha valamiből nem kérek többet, az a ti szellemiségetek az iskolában
Csak a magam nevében beszélek, nem úgy, mint azok, akik „a” pedagógusokra hivatkozva mondják a magukét, lesüllyesztve ezzel engem az 1990-es taxisblokád kormánybuktató szintjére. Elég volt a neoliberális dogmatizmus uralmából! Volt időtök, megmutathattátok, hová vezet a ti szabadságotok. Megmutattátok a gazdaságban, mit érnek a doktrínáitok, és a közoktatás tönkretétele is a ti lelketeken szárad.
Az adatlap nem más, mint egy lista, amelyen fel kell tüntetni az intézmények dolgozóinak a nevét és azt, hogy részt vennének-e egy egynapos vagy akár hosszabb sztrájkban. A szakszervezet tisztviselőinek ismertetniük kellett a pedagógusokkal a sztrájkban való részvétel feltételeit is. A kiküldött tájékoztatóban az is szerepel, hogy a sztrájkbizottság csak törvényes sztrájkot indít, és felelősséget vállal azért, hogy a munkabeszüntetés a hatályos jogszabályoknak megfelelően történjen.
Galló Istvánné, a PSZ elnöke lapunk érdeklődésére közölte: a sztrájkbizottságnak és ezen belül a szakszervezetnek is az az érdeke, hogy minél hamarabb megállapodjanak a kormánnyal, a sztrájkra csak végső eszközként tekintenek. A felmérés kapcsán kitért arra, hogy területi munkatársaik azokat az intézményeket is megkeresték, ahol nincs alapszervezetük. Cáfolta azt az értesülésünket, hogy vasárnap, a szakszervezet kongresszusán már döntenének a sztrájkról, mert a felmérés csak egy pillanatnyi állapotot jelöl, ezért elképzelhető, hogy egy hét múlva megismétlik azt. Mint fogalmazott: a keddi parlamenti vitanapon Palkovics László oktatásért felelős államtitkár jelezte neki, hogy a jövő héten a kormány újra leülne tárgyalni a sztrájkbizottsággal.
Az elnök arról is beszélt, hogy megküldték a 25 pontos követelésükön alapuló, részletezett megállapodási javaslatot az illetékes tárcának. Galló Istvánné nem akart találgatásokba bocsátkozni arról, hogy lesz-e sztrájk, vagy sikerül megállapodniuk a kormánnyal. A Magyar Időkkel közölte azt is, hogy elő van készítve minden, a sztrájkhoz szükséges dokumentum, többek között az a bírósági beadvány is, amelyet akkor fognak benyújtani, ha nem sikerül a fenntartókkal megállapodni az elégséges szolgáltatás mértékéről. Mint arról már korábban írtunk, ha a fenntartó és a szakszervezet nem tud megállapodni a minimális szolgáltatásról, akkor jogerős bírósági ítélet határozza meg azt, hogy mely településeken hány intézménynek és milyen formában kell felügyeletet biztosítania.
A Hívatlanul Hálózat, amely az egyik fő ereje az oktatással kapcsolatos ellenzéki megmozdulásoknak, eközben országos lyukasórát szervez jövő péntekre, amelyen a tiltakozók céljairól akarják „felvilágosítani” a tanulókat. Mindezt persze szigorúan „a politikamentesség jegyében” teszik. A felhívás, amely a szokásos, zavaros ellenzéki paneleket ismételgeti, miközben a jogsértő megmozdulást szervezi, kiebrudalná az iskolából a „fenntartó álcájába bújt hatalmi politikát”. Szakmai körökben ugyanakkor felmerült a kérdés, vajon mit szólnának ezek a „civil” kezdeményezők, ha a kormány is szervezne hasonló megmozdulást, amelyen a tiltakozók politikai céljairól, valamint a szakmai szempontból hibás és átgondolatlan követeléseikről tájékoztatná a diákokat.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem kérte, és soha nem is fogja kérni az intézmények vezetőit, hogy küldjék el azoknak a diákoknak a nevét, akik február 29-én nem mentek vagy mentek iskolába – reagált a szervezet azokra az ellenzéki vádakra, amelyek szerint listázták az iskolából hétfőn távol maradó diákokat. Mint ismert, egy, a Facebookon szerveződő csoport arra biztatta a szülőket, hogy a szökőnapon ne küldjék iskolába a gyermekeiket. A szervezők adatai alapján a diákok kevesebb mint négy százaléka vett ebben részt.