Szocialista párttagok, szimpatizánsok között készül felmérés, amelyben azt szondázzák Budapesten, hogy mekkora a támogatottsága Gyurcsány Ferencnek és feleségének, Dobrev Klárának miniszterelnök-jelöltként, valamint Molnár Gyulának főpolgármester-jelöltként – tudta meg a Magyar Idők. Információink szerint a Progresszív Intézet készíti a kutatást, telefonos megkeresés útján, legalábbis a megkérdezettek erről tájékoztatták lapunknak. A megrendelőről egyelőre nem sokat tudni, többen a Demokratikus Koalíciót sejtik a felmérés mögött, mert a kérdések között a Gyurcsány-pártot érintőek voltak a leghangsúlyosabbak.
Emlékezetes, az elmúlt években többször szóba került Dobrev Klára a baloldal női miniszterelnök-jelöltjeként. Alkalmasságával kapcsolatban rendre államigazgatási, piaci vállalatvezetői tapasztalatait, az uniós fejlesztési ügyekhez való hozzáértését, műveltségét, nyelvtudását és megnyerő stílusát emlegetik. Korábban maga Gyurcsány azt mondta, bár felesége tehetséges, a közélet iránt érdeklődő, sokat tapasztalt asszony, de nincs politikai ambíciója. A volt kormányfő nejének népszerűsége töretlen a hívek körében, a „Dobrev Klárát miniszterelnöknek” Facebook-csoportnak jelenleg mintegy 4200 tagja van.

Gyurcsány Ferenc és felesége, valamint Molnár Gyula népszerűségét is mérik a szocialisták körében
Az említett közvélemény-kutatásban a Demokratikus Koalíció elfogadottságáról is kellett nyilatkozniuk a válaszadóknak. Arra is kitértek, hogy mennyire összefogáspárti a megkérdezett személy, és ha igen, el tudja-e fogadni miniszterelnök-jelöltnek Gyurcsány Ferencet.
A fővárosi ügyek is szóba kerültek, itt arra voltak kíváncsiak a kérdezőbiztosok, hogy a válaszadó támogatná-e Molnár Gyula főpolgármester-jelöltségét. Horváth Csabának, a Fővárosi Közgyűlés szocialista tagjának munkásságát és elismertségét is firtatták, valamint szóba került az LMP társelnöke, Szél Bernadett, illetve az MSZP fővárosi elnöke, Kunhalmi Ágnes tevékenysége is.
A két női politikus esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is faggatták a válaszadókat. Sőt, a kutatásba még Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is bekerült, vele kapcsolatban azt igyekeztek megtudni, mennyire elfogadott a szocialista válaszadók körében, illetve, hogy miként vélekednének esetleges miniszterelnök-jelöltségéről.
Lapunk szeretett volna hivatalos nyilatkozatot kapni a közvélemény-kutatással összefüggésben, de Gréczy Zsolt, a DK szóvivője lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre. Az sem derült ki, hogy a Progresszív Intézet felmérését nyilvánosságra hozzák-e vagy csak belső felhasználásra szánják. Arról viszont közleményt adtak ki, hogy szerintük hazugság lapunk szombati, a DK és az MSZP közös választási listájáról szóló írása. Mint emlékezetes, a birtokunkba került dokumentumok alapján megírtuk, egy fővárosi különalku köttetett a Molnár Gyula vezette szocialisták és a Gyurcsány-párt között. A titkos megegyezés értelmében 18 budapesti egyéni választókerületben döntöttek az országgyűlési képviselőjelöltek személyéről. Lapunknak a szombati cikk megjelenése előtt és azóta is többen megerősítették a megállapodás tényét és azt is, hogy tudnak a listáról.
Mint megírtuk, a dokumentum egyebek mellett rögzíti, hogy az MSZP „átadta” Újpestet a DK-nak, és a 12. számú választókörzetben a szocialista Móricz Eszter helyett a DK alelnökét, Vadai Ágnest indítanák. Emlékezetes, Móricz Eszter akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor pártja álláspontjával szembehelyezkedve kiállt a kvótaellenes népszavazás mellett. Lapunknak a XV. kerületi önkormányzati képviselő arról számolt be, meglepte a különalku, ugyanis korábban azt hangoztatták az MSZP-ben, hogy azok, akik 2014-ben kevés szavazattal maradtak le, ismét megmérettethetik magukat. Emlékeztetett, korában 19 ezer szavazatot kapott, és csupán 250 szavazattal maradt le fideszes ellenfelétől. Hozzátette: az MSZP esélyes jelöltjének számított, és abban bízik, hogy ez nem egy megfontolt, átgondolt lista.