Folytatódhat a Jobbik szétesése, szavazóinak elvándorlása – jelentette ki Deák Dániel politológus, a Figyelő munkatársa szombaton az M1 Ma este című műsorában. A szakértő hangsúlyozta, hogy a párt könnyen elvesztheti szavazói jelentős részét, adósságai pedig a tiltott pártfinanszírozás mellett a hűtlen kezelés gyanúját is felvetik. Megjegyezte, hogy már a választás utáni elnökválasztás szoros végeredménye is a megosztottságot mutatta, és nem kizárt, hogy újabb kilépések következnek.
– Kérdés, hogy a párt vezetése meg tudja-e állítani a folyamatot, de az átrendeződések miatt a Jobbik hamar elvesztheti elsőségét az ellenzéki térfélen – fogalmazott Deák. Elmondta: a Századvég Alapítvány felmérése szerint a Jobbik támogatóinak negyede lehet a párt eredeti, nemzeti-radikális értékrendjét képviselő Mi Hazánk Mozgalom szavazója, így további elvándorlás várható. A politológus hangsúlyozta: azt már eddig is lehetett tudni, hogy a háttérben a Jobbik jelenlegi vezetése mögött ott állt Vona, most már biztosra vehető, hogy az elnöki tisztségről korábban lemondott pártelnök vissza akar térni a párt élére, és az egész ellenzék feletti vezető szeretne lenni.
– A bejelentés után nem hallottuk a Momentum nyilatkozatát, és kérdés, hogy az MSZP benne lenne-e egy ilyen alkuban – mondta Deák Dániel.

Leértékelődött a párt vezető szerepe az ellenzéki oldalon, elveszíthetik elsőségüket
Fotó: Kurucz Árpád
Kötelezővé tenné az országgyűlési választásokon induló pártok számára a programalkotást a Mi Hazánk Mozgalom, amely ugyancsak kötelezné a hivatalban lévő miniszterelnököt a nyilvános vitákra a kihívóival a kampányidőszakban. Dúró Dóra elnökhelyettes vasárnap jelentette be, hogy a Fidesz nemzeti, egyúttal konstruktív ellenzékeként kívánnak politikai szerepet vállalni, míg Vona Gáborral, a Jobbik bukott elnökével semmilyen módon nem akarnak együttműködni.
Dúró Dóra hangsúlyozta, hogy kifejezetten a radikális gondolatok mentén kívánnak politizálni, és ebben nem számítanak a balliberális erőkre sem. Mindeközben Vona Gábor vasárnap este egy rövid videóüzenetet tett közzé a közösségi oldalán, ebben pedig arról beszél, hogy megváltozott a demokráciához való viszonya. Az azonban nem derül k