Szijjártó Péter csütörtöki, más témában tartott sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére arra reagált, hogy harmincnyolc országot nevezett meg szerdán az ENSZ, köztük például Magyarországot, Oroszországot és Kínát, amelyek a világszervezet szerint szégyenletes módon lépnek fel a vele együttműködő emberi jogi aktivistákkal szemben.
A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta:
Magyarország kilépett a globális migrációs csomag elfogadási folyamatából, és ez az ENSZ-főtitkár személyes projektje, olyan dokumentum, amely rendkívüli módon inspirálja a migrációs folyamatokat, és ellentétben áll a magyar migrációs politikával.
Magyarország azonban nem változtatja meg a migrációs politikáját – jelentette ki Szijjártó Péter azt mondta: az ENSZ-főtitkár „szélsőségesen bevándorláspárti” politikus. Magyarország végig ellenezte a globális migrációs csomagot, és világossá tette, hogy nem támogatja – emlékeztetett.
Úgy vélte, ezért nincs más magyarázható oka, hogy Magyarországot erre a listára tették, mint a bosszú Magyarországgal szemben, amiért nem támogatja a globális migrációs csomagot.
A külügyminiszter egy a szerdán elfogadott Sargentini-jelentésre vonatkozó kérdésre közölte: csalás történt, mert az uniós szerződések világosan rendelkeznek arról, hogyan kell döntést hozni az Európai Parlamentben.
A Sargentini-jelentés „tele van hazugságokkal” – vélekedett.
Támogatni kell azokat az afrikai országokat, amelyek segítenek, hogy ne jöjjenek illegális bevándorlók Európába
Magyarország világossá tette, hogy
egyetlen illegális bevándorlót sem szabadna befogadnia Európának, de támogatni kell azokat az afrikai országokat, amelyek segítenek, hogy ne jöjjenek migránsok Európába, és ilyen ország Uganda
– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető Sam Kahamba Kutesa ugandai külügyminiszterrel tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: Uganda sokat tett és tesz a regionális stabilitás érdekében, másfél millió, szomszédos területekről menekült embernek nyújt biztonságot, továbbá megérti és pártolja Magyarország azon politikáját, hogy
a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem mindenfajta migrációs hullámokat kell megindítani Afrikából Európába.
Úgy látja, abban kell segíteni a különböző okok miatt nehéz sorsú embereken, hogy a hazájukhoz minél közelebb maradhassanak és mihamarabb hazatérhessenek. A nehéz helyzetbe került afrikaiakon is így kell segíteni, nem pedig arra kell biztatni őket, hogy a kockázatokat és akár az életveszélyt is vállalva Európába akarjanak jönni – magyarázta.
A külügyminiszter közölte: a tárgyaláson megállapodtak, hogy Magyarország négypontos fejlesztési programot hajt végre Ugandában, hogy segítsen elviselni a terheket, amelyek másfélmillió menekült ellátásából származnak. Magyarország felajánlja hogy segíti az egyik ugandai menekülttelep vízellátását. Emellett napelemekkel biztosítja az egyik menekülttelep áramellátást is – sorolta.

Magyarország nagyra értékeli Uganda segítségét az illegális bevándorlás elleni küzdelemben Fotó: MTI/Soós Lajos
Mint mondta, továbbá egy komplex kiberbiztonsági rendszer kiépítését is támogatja Magyarország, és biztonsági okmányok gyártását is vállalja, hogy Uganda is pontosan tudja, ki tartózkodik a területén.
Szijjártó Péter kitért arra: emellett a terrorellenes intézmények közötti szorosabb kétoldalú együttműködésről is megállapodtak. Megerősítették a mezőgazdasági együttműködésüket, folytatják az agrárszakértői képzések szervezését – közölte. Hozzátette: ösztöndíj-megállapodást is kötnek, amelynek értelmében évente tíz ugandai hallgató tanulhat Magyarországon.
Sam Kahamba Kutesa hangsúlyozta: több területen van lehetőség az együttműködésre a két ország között, ilyen például a mezőgazdaság és a terrorizmus elleni küzdelem.
Mint mondta, másfél millió menekült érkezett Uganda területére a környező országokból, a konfliktusok elől sokan ide menekülnek. A menekültek az ország északnyugati részén élnek, ahol az infrastruktúrát nem ennyi ember számára tervezték – fejtette ki. Hozzáfűzte: éppen ezért országa hálás a Magyarország által felajánlott segítségért.
A sajtótájékoztató előtt a két miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a kétoldalú fejlesztési együttműködésről.