– A legutóbbi kötcsei találkozón az egészségügyre és a kulturális területre utalva a miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ön két igen kemény fába vágta a fejszéjét, ami könnyen beszorulhat. Érzi-e már, hogy szorul az a bizonyos fejsze?
– Ez a két terület mindig mindenhol komoly kihívást jelent az aktuális vezetőknek, mivel az emberek életét alapvetően befolyásolja. A kulturális életben ahány ember, annyi vágy, ízlés, a spektrum rendkívül széles, nagyon nehéz mindenkinek megfelelni. Az egészségügy pedig azért számít nehéz terepnek, mert elképesztően gyors a technológiai, tudományos fejlődés. A magyar egészségügy ugyanakkor követi a trendeket, fejlettebb a környékbeli országokhoz képest, sőt egyes ágazatok a kontinens élmezőnyébe tartoznak, még akkor is, ha összességében a felső harmad alsó felében vagyunk.
„A magyar betegellátás követi a trendeket, fejlettebb a környékbeli országokhoz képest”
Fotó: Mirkó István
– Az egészségügy és a kultúra politikailag is rendkívül érzékeny terület, ráadásul az emberek véleménye nem tükrözi az elért eredményeket.
– A kép csalóka, hiszen a közvélemény nem feltétlenül úgy látja a magyar egészségügy helyzetét, ahogy azt a média egy része közvetíti. Az Országos Onkológiai Intézetben negyedévente készítettünk betegelégedettségi vizsgálatokat, és azok mindig 90 százalék körüli pozitív eredményt mutattak. Nyilvánvalóan ez nem reprezentatív mérés, de az ott megkérdezettek közvetlen tapasztalatot szereztek. Ugyanakkor, ha fél évszázadra visszatekintünk, hogy mit írnak a hazai daganatosellátás egészéről, azt látjuk, hogy nem vagy csak elvétve jelenik meg a kedvező megítélés. Ugyanez jellemzi a magyar egészségügy egészét.
– A rossz hírek azonban sajnos mindig megelőzik a jókat. Most a kardiológiai intézet vezető szívsebészének elbocsátása és egy beteg halála kapcsán már konkrétan önt kérik számon. Igaz, hogy ön utasította a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatóját, hogy küldje el Székely Lászlót?
– Ez tételesen nem igaz. Nem avatkoztam az ügybe, és amikor értesültem a történtekről, akkor is az országos tiszti főorvost kértem fel a vizsgálat lefolytatására. Számomra minden egyes ember élete a legnagyobb érték, ami létezik, ezért semmiféle olyan tévedést, ténykedést nem tudok elfogadni, ami akár egyetlen páciens életét is veszélyezteti vagy főleg kioltja. Ugyanakkor minden esetben, amikor beteghalálról van szó, így az ominózus szívsebészügyben is, nagyon alaposan meg kell vizsgálni, mi történt. Itt pedig kizárólag objektív értékelésnek van helye, ahol két etikai alapelvtől nem lehet elvonatkoztatni. Az egyik, hogy mindent megtettek-e a betegért, a másik pedig a Nil nocere!, vagyis a Ne árts! Mindkettő Hippokratész óta érvényes.
– Az országos tiszti főorvos által elrendelt hivatalos vizsgálat, amely még nem zárult le, már megállapította, hogy a szívsebész elbocsátása és a pásztói beteg halála között nincs összefüggés.
– Így igaz. Az üggyel kapcsolatban fontos kérdés az: lehet-e olyan orvos, aki többet engedhet meg magának, mint mások, esetleg mindent. Mert ha lehet, akkor megszűnik az orvos és a beteg közötti bizalmi viszony, ami pedig a gyógyítás alapja.
– Egy képviselő fel is vetette a parlamentben, hogy majd átadja önnek a hippokratészi esküt.
– Fejből elmondom neki bármikor. Aszerint éltem és dolgoztam eddig is.
– Mi történt ön és az egészségügyi államtitkára között, hogy alig négy hónap után kenyértörésre került sor?
– Ami megjelent a nyilvánosságban. Nagy Anikó lemondott, mert a gyermekekkel szeretne foglalkozni.
– Kiválasztotta már Nagy Anikó utódját? Igaz, hogy a posztra Horváth Ildikó, a Korányi-intézet orvos igazgatója a legesélyesebb?
– Van jelöltem, és tekintettel arra, hogy nagy a kihívás, az új egészségügyért felelős államtitkár vezetésével a területnek egy rendkívül erős, stabil, hatékony csapata lesz.
– Úgy hírlik, hogy a minisztérium egészére is igaz a markáns vezetői felfogás, ami időnként súrlódásokhoz vezet az államtitkárságok és ön között.
– Nem érzékelem az ön által említett súrlódásokat, teljesen nyílt légkörben vezetem a minisztériumot, hozzám mindenki bármikor bejöhet, felhívhat, minden problémás ügyet megbeszélünk. Tény azonban, hogy – a többi tárcához hasonlóan – ez egy intézmény. Ezért közös, egységes kommunikációra van szükség. Lehet, hogy ez nem nyerte el mindenki tetszését, de ez nem ízlés, hanem célszerűség kérdése.
– Tehát ön az erős, központosított vezetés híve?
– A minisztériumban a parlamenti és a közigazgatási államtitkárságokon kívül különböző területeken nyolc államtitkárság működik, de ezek összhangban vannak egymással, hiszen mindegyik terület az emberről szól. Például nagyon nehéz úgy beszélni akár az óvodai egészségügyről, hogy külön kommunikációt folytat az oktatási, a családügyi, az egészségügyi és a sportért felelős államtitkárság.
– Ezért kommunikál inkább ön a nagyobb horderejű kérdésekben? Azt tapasztaljuk, hogy egyes államtitkárok ritkán szerepelnek nyilvánosság előtt.
– Ezt másként látom, hiszen mind a külföldi, mind pedig a hazai megjelenések tekintetében jellemző, hogy az államtitkárok naponta, sőt naponta akár többször is megjelennek, köszöntőt mondanak, díjakat adnak és így tovább nyilvános eseményeken, rendezvényeken, és jelennek meg a sajtóban.
– Talán azért érzékeli mégis így a sajtó, mert a fajsúlyosabb ügyekben gyakran nem a szakállamtitkár nyilvánul meg, hanem ön. Ilyen volt például az új Nemzeti alaptanterv tervezete.
– A NAT tervezetét valóban én jelentettem be. Ezt megelőzően kértem Csépe Valéria professzor asszonyt, júliusban egyeztessünk arról, hogy mikorra lehet kész az új alaptanterv, mert szeretnénk 2019. szeptember elsején bevezetni. Természetesen nem mindenáron ragaszkodunk a dátumhoz, a kormány megfontoltan kíván dönteni, inkább később vezessük be az új NAT-ot, de koherens, kimunkált legyen. A tervezetet társadalmi vitára bocsátottuk, rengeteg észrevétel, javaslat érkezett, köztük markánsabbak is. A korrekciókkal módosult az eredeti elképzelés, de a módosításokban a NAT tervezet készítői is jelentős szerepet kaptak.
– A NAT legfőbb kritikája az volt, hogy hiányzik belőle a nemzeti karakter, vagyis azok a részletek, amelyeket egy magyar iskolásnak mindenképpen meg kellene tanítani.
– Ezen a téren sikerült a leglényegesebb módosításokat megtenni, mert a nemzeti értékeink hangsúlyozása, megjelenítése már az óvodától kezdve nagyon fontos.
– A kulturális térben is mozgalmas időszakot élünk, nemrég távozott a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről Prőhle Gergely, akit sok kritika ért lapunk hasábjain is, elsősorban a támogatási politikája miatt. Ki lesz az utódja?
– Pályázatot írtunk ki, és az lesz a nyertes, akinek a munkáját a szakmai bírálóbizottság a legjobbnak ítéli.
– A Nemzeti Kulturális Alap most ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, de ön már jelezte, hogy ez egyúttal fordulópontot is jelent majd az intézmény életében. Lehet már tudni, miben?
– Az NKA mögött nagyon szép negyedszázad van, Antall Józsefet is elégedettséggel töltené el, hogy betöltötte a feladatát ez az intézmény. Egyelőre nincs döntés arról, hogy a jelenlegi formájában folytatódjon a működés vagy egy más finanszírozási modellben. Keressük a legjobb megoldást.
– A kulturális életben, az intézményrendszerben zajló változásoknál mennyire dominálnak az értékrendbeli szempontok?
– Az értékek állandók, de természetesen koronként változik, hogy milyen értékeket helyeznek előtérbe. A civilizációnkra a görögök óta jellemző a sokszínűség, ugyanakkor fontos szerepe van a keresztény magyar kulturális hagyományoknak. Magam kultúrharcot nem érzékelek, de az biztos, hogy mindenfajta túlzott befolyást meg kell szüntetni.
– Mire gondol pontosan?
– Az elmúlt évtizedekben gyakorlattá vált, hogy egyesek megmondták, ki a tehetséges és ki nem az. Ezek a minősítések jó néhányszor nem egyeztek a személyes véleményemmel, ízlésemmel. A kultúra területén dolgozóknak és döntéshozóknak feladatuk, hogy a kulturális értékeket juttassák el az emberekhez.
– Az utóbbi időszakban ismét felélénkült a vita a magyarság eredetéről zajló évszázados polémia. Ebben a témában hogyan lehetne előrelépni?
– Reményeink szerint ebben segít majd minket a Magyarságkutató Intézet, amelynek a létrehozásáról szóló javaslat hamarosan a kormány elé kerül. A történészek, régészek, nyelvészek, néprajzkutatók, antropológusok és más tudományágak képviselői ma elbeszélnek egymás mellett. Amit az egyik tudományág bizonyít, azt a másik nem veszi figyelembe. Egy intézményben, meghatározott célok mentén kellene folytatni a kutatásokat, és a legmagasabb szintű tudományos igényességgel szintetizálni az eredményeket. Ezzel véget vethetnénk a régi türk-finnugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának, és fény derülhet a tudományosan megalapozott valóságra.
– Ha már kormány-előterjesztést említett, a miniszterelnök régóta szorgalmazza az egészségügyben a magán- és az állami ellátás szétválasztását. Erről mikor születhet konkrét javaslat?
– Jó hírrel szolgálhatok, mert kidolgoztuk a magán- és az állami ellátás szétválasztását célzó első javaslatokat. Ez nagyon hosszú folyamat lesz, amit egy lépésben nem lehet megvalósítani.
– Igazak a hírek, amelyek szerint államosítani kívánják a labor- és képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat?
– Nincs arról szó, hogy a magánszektort bármilyen értelemben vissza kellene szorítani, de a fordítottjáról sem. Az alapelvárás, hogy legyenek teljesen világos jogi, működési és finanszírozási viszonyok. Ezt sajnálatos módon a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben történtek is bizonyítják.
– A kórházakat érintő ominózus ÁSZ-vizsgálatok kapcsán ön korábban jelezte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának stábja is vizsgálja a legkritikusabb helyzetben lévő kórházak működését. Hány helyen vizsgálódnak jelenleg?
– Hat kórházban. És a tanulságokat lehetőleg januárban, de legkésőbb a jövő év első negyedévében szeretnénk összegezni a kórházak gazdasági és pénzügyi tevékenységére vonatkozóan.
– Azt is mondta, hogy a vizsgálatokkal komplex képet szeretnének kapni arról, milyen körülmények között is működnek ma az intézmények.
– A célunk továbbra is ez, mert ezzel, valamint a konkrét felelősségi körök meghatározásával megalapozhatunk egy korszerű pénzügyi-gazdálkodási rendszert. Azt tervezzük, hogy mindezt hozzáillesztjük az öt legsúlyosabb betegségcsoportra vonatkozó nemzeti egészségprogramhoz, illetve a köréjük épülő népegészségügyi programhoz. Így látni fogjuk, hogy a keringési, a daganatos, a mozgásszervi megbetegedések, a gyermekkori betegségek, valamint a mentális zavarok esetében a betegek korszerű és biztonságos ellátásához milyen ellátási struktúra, mennyi orvos és nővér, milyen gépek és eszközök kellenek.
– Beiktatásakor a sürgősségi ellátást is a fókuszterületek között említette. Itt van már előrelépés?
– Heteken belül a kormány elé kerülhet a sürgősségi ellátásról szóló javaslatunk, amelynek lényege, hogy a betegellátás célirányosan és szabályozottan történjen, hogy az országban egyetlen sürgősségi osztályon se kelljen a betegnek feleslegesen órákat várnia.
– Adottak ehhez a személyi és tárgyi feltételek? Van elég orvos, asszisztens, CT, MR, labor?
– Meggyőződésem, hogy a sürgősségi ellátás elsősorban szervezési kérdés. Nem állítom, hogy ez egyszerű, mert össze kell hangolni a háziorvosok, a szakrendelők, a kórházak munkáját, és természetesen egyéb módon is fel kell készülni egy a mostaninál biztonságosabb, hatékonyabb sürgősségi ellátásra. Ehhez – hasonlóan az új NAT bevezetéséhez – időre van szükség. Már ezen a héten volt egy találkozó ez ügyben a helyettes államtitkár és a kórházigazgatók között.
Fotó: Mirkó István
– Hetek óta tart a vita az ápolási díjról. Miért van szükség ezzel kapcsolatban átfogó javaslatra, miért nem lehet egyszerűen a minimálbér összegére emelni ezt az ellátást?
– Mert ez sajnos nem ilyen egyszerű. Magam a legmesszebb menőkig elismerem és támogatom az otthoni ápolást végzőket. Lelki szempontok miatt és a praktikusság okán is, hiszen odaadó munkájukkal a legmagasabb emberi szolidaritást fejezik ki fáradságos és önzetlen munkájukkal, ugyanakkor tehermentesítik az egészségügyi és a szociális ellátórendszert. A kormány ezért is tett már határozott lépéseket az otthonápolási díj emelésére, és nagyon rövid időn belül megszületik az újabb döntés.
– Miben?
– Amikor otthonápolásról beszélünk, nem egy homogén tevékenységről beszélünk. Vannak olyan emberek, akik el tudják látni magukat és csak bizonyos dolgokban szorulnak segítségre. Vannak, akiknek otthoni körülmények között még biztosítani lehet az emberhez méltó életet, de ehhez állandó segítségre van szükségük. Vannak azután olyanok, amikor egészségügyi támogatás is kell, szondán kell táplálni őket vagy kezelni a felfekvéseiket. S végül vannak például, akik olyan súlyos állapotban vannak, hogy a születésüktől fogva életük végéig gondozni kell, mert egyáltalán nem tudnak önállóan létezni, ők egészen külön csoportot képeznek.
