Szilágyi György jobbikos képviselő 2016-os, a riói olimpia alatti luxusútja után a politikus vagyonát kezdte boncolgatni az Origo.hu, amely felidézte Szilágyi korábbi cégügyeit és vagyonnyilatkozatát is. A portál szerint a jobbikos politikusnak és családjának egyetlen ingatlan sincs tulajdonában, noha nyolc éve országgyűlési képviselő.
Szilágyi legutóbbi, idén nyár elején leadott vagyonnyilatkozatában az szerepel, hogy összesen 6,2 millió forint megtakarítással, egy 2012-es Volkswagen Passat személygépkocsival rendelkezik, és egymillió forint követelése is van. Az Origo.hu mindezek alapján azt írja: Szilágyi György „az egyik legszegényebb honatya Magyarországon”.
A portál utánanézett a képviselő családtagjai vagyonnyilatkozatának is. Kiderült, hogy az ő nevükön sem szerepel semmilyen ingatlan, ami leginkább azért érdekes, mert a cégnyilvántartás adatai szerint a jobbikos politikus korábban különböző társaságoknál ugyanarra az időszakra más-más címet adott meg.
„A felszámolással megszűnt Bau Logic Kft. tulajdonosi körében 2004 és 2010 között egy újlipótvárosi cím szerepelt a neve mellett, ami azért furcsa, mert a szintén felszámolással megszűnt SZ and CS Kft. társasági tagjainak névsorában 2008 eleje és 2009 vége között egy angyalföldi cím díszelgett. Szilágyi tehát ugyanazokra az évekre két különböző címet adott meg. Utóbbi vállalkozás adataiból kiderül, hogy 2009 végétől egy zuglói (Sárrét parki) címre volt bejelentve. További érdekesség, hogy felesége az SZ and CS Kft.-nél 2008 és 2012 közötti időszakra szintén egy zuglói lakcímet adott meg, csakhogy nem ugyanazt, mint a férje” – sorolta a portál, feltéve a kérdést, vajon milyen jogcímen használja, illetve használta Szilágyi György ezeket az ingatlanokat?
A szerencsejáték-törvény vesztesei
Nemcsak ingatlanügyeivel kapcsolatban merülhetnek fel kérdések Szilágyival kapcsolatban, hanem családi biznisze miatt is – írta a portál, amely szerint a korábbi MIÉP-es, de most már „balra orientálódó” Jobbik politikusa volt az egyik legnagyobb ellenzője 2012–2013 környékén a szerencsejáték-törvénynek, amely a hazai és a külföldi szervezett bűnözői körök érintettségének felszámolását tűzte ki célul.
Miután többször felszólalt a jogszabály ellen, 2012 októberében a törvény megszavazásakor a Jobbik-frakcióból egyedül ő tartózkodott – hét szocialista képviselőtársával egyetemben (egyedül az MSZP-s Juhász szavazott nemmel). „Egy ideig nem volt tiszta, miért támogatta teljes erővel az ügyet: utóbb kiderült, hogy sógora, Csizmarik Gyula a jogszabály életbe lépése előtt három szerencsejáték-szervező, valamint játékautomatákat üzemeltető cégnek volt az ügyvezetője, tulajdonosa” – írta az Origo.
Hozzátették, a vállalkozások sokat hoztak a család asztalára, 2012-ig évi több mint százmillió forintos forgalmat bonyolítottak le a szerencsejáték-piacon. Az Orbán-kormány a félkarú rablók betiltásával óriási veszteséget okozott Szilágyi családjának, aki az új szerencsejáték-törvényben való személyes érintettsége miatt folyamatosan dühösen támadja a kormányt.

Szilágyi György (Jobbik) családjának tetemes haszna volt játékautomaták üzemeltetéséből
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Luxusutazás Rióba
Pár nappal ezelőtt az Origó arról cikkezett, hogy Szilágyi György, aki Orbán Viktor miniszterelnököt támadta külföldi utazása miatt, több millió forintos ajándékutat fogadott el a 2016-os riói olimpiára. A hírportál azt írta, hogy a jobbikos képviselő tíz napot töltött luxuskörülmények között, és VIP-belépőt kapott az olimpia összes rendezvényére. A költségeket a Budapest 2024 Kft. állta – tették hozzá.
Az Origó számításai alapján az utazás legalább 2 millió forintba került, de ha más is a politikussal tartott, akár 4,5 milliót is fizethettek érte.
„Orbán Viktorral és a maffiakormánnyal ellentétben nem jutalomúton, luxusvadászaton vagy a túlárazott közbeszerzési visszaosztásainak hálájából fakadó magánrepülős ajándékúton vettem részt a 2016-os riói olimpián, hanem egy hivatalos magyar küldöttség tagjaként” – reagált közleményében a jobbikos politikus a portál állításaira.
Szilágyi szerint a megjelent sajtóhírrel szemben nem business-, hanem turistaosztályon utazott, és nem ötcsillagos szállodában szállt meg. „A Jobbik sportért felelős politikusaként, meghívás alapján tagja voltam az Olimpiai Védnökök Testületének. Ez megtiszteltetés volt számomra, hiszen volt olimpiai bajnokokkal, neves sportvezetőkkel, sportdiplomatákkal és közéleti szereplőkkel dolgozhattam együtt a testületben” – írta.
Veréssel fenyegetőzött
Mint arról korábban részletesen írtunk: Szilágyi György jobbikos képviselő másfél évvel ezelőtt veréssel fenyegette meg Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát, akinek az Országgyűlés plenáris ülésén azt kiabálta: „Gyere ki, úgy nyakon b…k, hogy leszáll a fejed!” Szilágyi György egyébként ismert futballhuligán volt, több nagyobb balhéban is részt vett.
A történtek után a kormánypártok képviselői egyöntetűen lemondásra szólították fel, a Fidesz részéről Németh Zsolt frakcióvezető-helyettes akkor azzal érvelt, hogy 2008-ban Arnóth Sándor – azóta tragikus körülmények között meghalt fideszes képviselő – egy hasonló eset nyomán visszaadta képviselői megbízatását.
Szilágyi később közleményben kért bocsánatot a bekiabálásért, de nem adta vissza mandátumát. Érvelése szerint indulatból cselekedett, mert nagyon felháborította, hogy az államtitkár „hazudott a Jobbikról”, és elismerte, hogy bekiabálása valóban sértette a Ház méltóságát.