– Az V. kerületben folyamatos a fejlődés az utóbbi tíz évben, és ezt szeretnénk folytatni, ez az üzenetünk a vasárnapi választás kapcsán – mondta el a Magyar Időknek Balla Valéria, aki a Fidesz–KDNP színeiben indul az időközi egyéni választókerületi képviselőválasztáson.
Belváros-Lipótváros alpolgármestere emlékeztetett: a Budapest szíve program előtt elhanyagolt képet mutatott a kerület, az ország fővárosának kiemelt területét töredezett burkolatok, parkolási káosz, a gyalogos közlekedés ellehetetlenülése, tönkrement zöldfelületek, üres üzlethelyiségek jellemezték.

A kormánypárti jelölt büszke Belváros-Lipótváros fegyelmezett gazdálkodására
Fotó: Teknős Miklós
A Belváros megújítása a Kálvin tértől a Szabadság térig tartó, a Belváros főutcájának elkeresztelt sétálóutca-tengely majd három kilométeres szakaszának felújításával kezdődött meg, illetve a Váci utca rehabilitációjával, amivel sikerült a kiskereskedelmet is a kerületben tartani, hogy az itt élők mindennapi életvitele zökkenőmentes legyen.
– Az Október 6. utca egy kihalt, sivár közterület volt fák nélkül, most pedig egy gyönyörűen burkolt, zöldfelületekkel is tarkított életteli hely, ami jól jellemzi a Budapest szíve program többi helyszínét is – szemléltette a változást a kormánypárti politikus a programmal összefüggésben, amelynek lebonyolításában maga is aktívan részt vett.
A program folytatásáról elmondta: 2016–2017-ben a Városháza utcát, a Párisi utcát és a Kammermayer Károly teret újították fel, a közelmúltban pedig a Vármegye, a Vitkovics Mihály, a Gerlóczy és a Semmelweis utcák újultak meg, a rekonstrukció mostani állomása pedig a Pilvax köz. Kiemelte azt is, hogy számos nagy, forgalmas teret is át-, illetve újjáépítenek a kerületben.
Az OTP beruházásában 550 férőhelyes mélygarázs épül a József nádor tér alá, az önkormányzat pedig kiemelten kezeli a tér igényes rendezését, fásítását. A munkaterületet egy hónapja vette át a kerület.
– Megújul a Podmaniczky tér–Arany János utcai metrómegálló és trolibusz-végállomás környéke – a fővárossal együttműködve, az úgynevezett Tér-Köz pályázat részeként, illetve a világhírű karácsonyi vásárnak is helyt adó Vörösmarty tér infrastruktúráját hozzuk XXI. századi színvonalra – tette hozzá az alpolgármester.
Arról is szólt, hogy a hobbija folytán szívügyének is tekintett zöldfelületi fejlesztések prioritást élveznek a beruházások során. – A beépítettség és a közműhálózat korlátozza a lehetőségeinket, de ahol lehetséges, fasort telepítünk vagy növeljük a fák számát; az előbbire a Hercegprímás utca, Petőfi utca, Bécsi utca, Október 6. utca, Arany János utca, az utóbbira a most megújuló József nádor tér, Podmaniczky tér, illetve a Vörösmarty tér a jó példa – sorolta a lehetőségeket Balla Valéria. Hozzátette: az elmúlt tíz évben 1500 négyzetméterrel bővült a zöldfelület a sűrűn beépített kerületben, és körülbelül 260 fával bővült az állomány.
Kiemelte a kerület meglévő parkjainak fejlesztését is a Károlyi kert, az Olimpia park esetében. Az alpolgármester szerint ahol nincs lehetőség a talaj miatt fák ültetésére, ott növénykazettákkal – például a Szervita téren –, valamint a lámpaoszlopokra helyezett kaspókban tudnak színpompás növényeket telepíteni. – Nem véletlen, hogy a kerület megkapta a Virágos Magyarországért verseny különdíját – tette hozzá.
Belváros-Lipótvárosban a kerület városszövete miatt nemcsak a zöldfelületek mérete, hanem a sportolási, egészségmegőrzési lehetőségek is korlátozottak, ezen a helyzeten az önkormányzat a Vadász 30 sport- és szabadidőközpont felépítésével akar változtatni.
– Jelenleg a kútfúrásnál tartunk, szeretnénk a termálvízzel a sportközpont wellnessrészlegét ellátni, másrészt, ha olyan hozama és hőfoka lesz a feltárt vízbázisnak, akkor szeretnénk az épületkomplexum fűtését is azzal megoldani.
A tervezésnél is maximálisan érvényesíteni akartuk a zöld, környezetkímélő megoldásokat – számolt be a nettó 4,8 milliárdos, kerületi és állami forrásból megvalósuló beruházás állásáról. Hozzátette: az épület kivitelezését még a nyáron el akarják kezdeni.
Az önkormányzati beruházások sorához kiegyensúlyozott pénzügyi gazdálkodás is szükséges. Balla Valéria a források kapcsán elmondta: a legtöbb segítség a kormánytól jön, az elmúlt három évben 6,2 milliárd forintot kaptak a kerületi tervek megvalósításához, de pályáznak a fővárosi programokra is.
– A fegyelmezett gazdálkodásnak, a források kiaknázásának köszönhetően tízmilliárd forintos lekötéssel és forgóeszközzel rendelkezik kerületünk, ami garancia az önkormányzati feladatok színvonalas ellátására, fejlesztéseink megvalósítására.
Jogász, közgazdász, politológus
Balla Valéria 2003-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézet politológus szakán, majd elvégezte a jogászképzést. Ezt követően, 2012–2016 között a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán szerzett jogász–közgazdász diplomát. 2008 és 2012 között Belváros-Lipótváros polgármesteri kabinetjének beruházási és cégfelügyeleti referense, majd két éven át pénzügyi osztályvezető. A 2014-es önkormányzati választást követően alpolgármesterré választotta a kerületi képviselő-testület.