Jogtechnikai kérdésnek nevezte a Jobbik frakciójának szóvivője, hogy a hét eleji bejelentése dacára képviselőtársa, Szávay István még nem nyújtotta be lemondását parlamenti mandátumáról. Szilágyi György tegnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy ne legyen üres mandátum, ezért keresik, hogy ki veszi majd át Szávay István helyét.
Jelezte: Szávay frakcióvezető-helyettesi posztjára Brenner Kolomant, jegyzői helyére pedig Lukács László Györgyöt választotta a képviselőcsoport.
A Magyar Idők pénteki számában jelent meg: Szávay István annak ellenére, hogy hétfőn a Facebook-oldalán bejelentette, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, ezt nem tette meg. Ami a képviselő részéről a lemondás jogtechnikai hátterét illeti, ez egy egyszerű nyilatkozat, amit Kövér László házelnöknek kell eljuttatnia, s a hatályos jogszabályok szerint a lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat sem szükséges.

A zsidózó politikus immár hat napja távozik pártjából
Fotó: Havran Zoltán
Mint arról beszámoltunk: a kivárásnak több oka is lehet, például az, hogy a képviselői mandátumáról a ciklus vége előtt lemondó országgyűlési képviselőt csak a ledolgozott hónap után járó illetmény és juttatások illetik meg. Ráadásul az sem mindegy, hogy a frakció alkalmazásában lévő titkárának, munkatársainak mi lesz a sorsuk, munkájukra igényt tart-e az új képviselő.
Az új listás képviselő kiválasztása azonban túlmutat a jogtechnikai kihívásokon: az országos listán Szávay mögött az a Magvasi Adrián szerepel, aki pont a zsidózó hangfelvétel megjelenésének napján mondott le a jobbikos Alfahír.hu főszerkesztői posztjáról, így nem túl valószínű a parlamenti mandátuma.
A Hír TV november végén közölt egy hangfelvételt arról, hogy Szávay István a Jobbik egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta neki, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt. Az ellenzéki politikus később bejelentette, hogy lemond minden országgyűlési tisztségéről.
Vona elfelejtett fizetni
Újabb kínos ügybe keveredett Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke. Ezúttal nyilvánosan szólították fel Facebook-oldalán, hogy fizesse ki azokat a könyveket, amelyeket fizetés nélkül vitt el egy könyvesboltból, azzal az ígérettel, hogy majd rendezi a tartozását, de erre azóta se került sor. A Ripost beszámolója szerint a bejegyzést a Jobbik volt soproni elnöke, a Moby Dick zenekar basszusgitárosa, Gőbl Gábor írta, aki a Fehérlófia könyvesbolt üzemeltetője.