Újabb fejezetéhez érkezett kedden a kormányellenes jobbikos plakátok ügye. A Mahir Cityposter Kft. közleményt küldött a Magyar Nemzetnek, amelyben azt tudatta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfő este házkutatást tartott a cégnél. A lap azt írta: bár a hatóság a Jobbik plakátkampánya miatt kutakodott, végül felsültek az adóhatóság nyomozói. – Úgy tűnik – folytatták –, a nagy sietségben rosszul állíthatták ki a megbízólevelüket, hiszen bár áprilisban már megjelentek a Cityposter felületein a Jobbik hirdetései, számlák és áfabevallási kötelezettség csak a teljesítés után hónapokkal később keletkezik. Így semmilyen, a Jobbik kampányával kapcsolatos dokumentumot nem tudtak elvinni.
A Magyar Idők megkeresésére a NAV kifejtette: a cég bármilyen valótlanságot állíthat a konkrét üggyel kapcsolatban, hiszen a hivatal az adótitok, a személyes adatok védelme miatt nem tárhatja fel a tényállást a sajtóban. Megjegyezték ugyanakkor: a társaság közleményében súlyos szakmai tévedések szerepelnek. Például a pénzügyi nyomozók soha nem kopogtatnak megbízólevéllel, azt az adórevizorok viszik az ellenőrzés megkezdésekor. A hatóság az ügy érdeméről ugyanakkor nem árult el részleteket, csak annyit közölt: büntetőeljárás van folyamatban reklámpiaci cégek ellen, az ügy közérdekű bejelentés alapján vette kezdetét.

Nem csak óriásplakáthelyeket bérelt a Jobbik a kampányához
Lapunk a múlt héten számolt be arról, hogy a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. és Mahir Cityposter Kft. ügyletei miatt. A hatóság gyanúja szerint az említett két cég megtéveszthette a NAV-ot azzal, hogy lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallott be annál, mint amennyit valójában a Jobbik rendelkezésére bocsátottak. Lapunk arról is írt: a párt korábban azt mondta, hitelből fizetik a plakátkampányt. Vona Gábor pártelnök ugyanakkor nemrégiben a bankszövetségnek írt levelet, amelyben arra panaszkodott, hogy pártja nem kap kölcsönt egyetlen hazai pénzintézettől sem.
A Jobbik prominensei kezdettől fogva ellentmondásosan nyilatkoztak a plakátkampány részleteiről. Jakab Péter szóvivő április elején kereken 2000 plakátról beszélt. Vona Gábor 2500-at mondott, míg Szabó Gábor pártigazgató 2468 plakátról tett említést. Mirkóczki Ádám szóvivő azt jelezte, hogy májusra kevesebb, csak 2340 körüli plakátot helyeztettek el. A rendelkezésre álló adatok szerint azonban a Jobbik plakátjainak száma mindkét hónapban jóval több volt. Ennek azért van jelentősége, mert a párt képviselői leszögezték, hogy a piaci szokásoknak megfelelő szerződést kötöttek Simicska cégeivel.
A Jobbik kedden végre saját honlapján is nyilvánosságra hozta, melyik hónapban hány plakáthelyet rendelt. A listából kiderül, hogy nemcsak óriásplakátokat kaptak Simicska reklámcégei-től, hanem más hirdetési felületeket is: áprilisban és májusban 2468, illetve 2470 óriásplakátot, 300 és 312 citylightot, 300, illetve 310 hirdetőoszlopot, valamint 257 és 292 dupla citylightot. Ezekről a Jobbik korábban egyetlen szót sem szólt, pedig ezekkel együtt a kampány értéke az eddig becsülteket is meghaladja.