Van összefüggés a menedékkérelem elutasítását követő kiutasítás és a merénylővé válás között - mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Közölte: akiket nem fogadnak be, azokban harag ébred az adott állam ellen, és bosszút akarnak állni.
„Őrületes nagy” azok száma, akiket kiutasítottak ugyan egy-egy államból, de nem toloncoltak ki, például azért, mert az ország, ahonnan származik, éveken keresztül nem bocsátja ki a visszafogadási nyilatkozatot – tette hozzá.
Georg Spöttle arról is beszélt: a 2015-ös menekülthullám előtt csak Németországban már 90 ezren éltek ilyen megtűrt státuszban. Megjegyezte, Svédországban több ezres is lehet a potenciális merényletelkövetők száma.