Milliárdos megtakarítás értékpapírokban (állampapírokban, kötvényekben, Mol- és OTP-részvényekben), 300 millió forint éves nyereség – két, egyáltalán nem elhanyagolható tényre bukkant a Mandiner.hu a Budapesti Fesztiválzenekar legfrissebb, 2014-es közhasznúsági jelentésében, amelyekről a zenekar nem tartotta fontosnak tájékoztatni a közvéleményt minapi, pénzügyi helyzetét tisztázni hivatott közleményében. Főleg annak fényében nem mellékes a két adat, hogy a zenekar vezetője, Fischer Iván a fővárosi támogatáscsökkentésre hivatkozva közölte: kénytelenek lemondani koncerteket.
Mint ismert, a Fővárosi Közgyűlés múlt hét szerdán döntött arról, hogy a tavalyi 260 millió forint helyett idén 60 millióval támogatja a Budapesti Fesztiválzenekart. Erre a bejelentésre tromfolt rá Fischer Iván karnagy, az együttes vezetője egy, a közönségnek szóló üzenetben. Azt kifogásolja, hogy hirtelen, konzultáció nélkül, az évad közepén vették el tőlük a kétszázmilliót, tiltakozásképpen pedig tüntetést is szervez a Vörösmarty térre a mai napon, ahová elhívta Tarlós Istvánt, hogy „magyarázza el a felelőtlen döntés célját, értelmét”. Fischer még személyeskedett is egy kicsit: „Budapest többet érdemel.”

A magyar származású tőzsdespekuláns esküvőjén is játszott a fesztiválzenekar
A főpolgármester erre hisztériakeltésnek nevezte Fischer szavait, és felvetette, hogy a maradék hatvanmilliót is elvehetik, valamint felhívta a figyelmet, mennyiből gazdálkodik a zenekar. Legalábbis arra, amiről ő tudott: az állam több mint egymilliárddal támogatja ugyanis a Budapesti Fesztiválzenekart, ráadásul százmillióval többel, mint tavaly. Ha a főváros most hatvanat ad, azaz elvon kétszázat, az összesen mínusz százmilliót jelent tavalyhoz képest.
Beszédes számok
A fesztiválzenekar erre is reagálva hozta nyilvánosságra pénzügyeit tisztázni hivatott közleményét. Ebből kiderült, hogy 2014-ben több mint másfél milliárdos saját bevételük is volt (1,65 milliárd forint). Összesen tehát, a magyar és nemzetközi támogatásokkal együtt, több mint hárommilliárd forintból gazdálkodhattak (3,1 milliárd forint). A zenekar jelenleg megismerhető utolsó pénzügyi évéről szóló jelentése alapján viszont legalábbis furcsának találhatjuk, hogy Fischer elmaradó koncertekkel revolverezi a városvezetést. Hiteles akkor lehetne az érvelés, ha az együttes annyit költene, amennyi bevétele van. Nem ez a helyzet. A zenekar a 2013-as évet 316 milliós, 2014-et pedig újabb 291 milliós adózott nyereséggel zárta – ezek a tények kimaradtak a Budapesti Fesztiváltenekar közleményéből. Ahogy az is:
az együttes a 2014-es évre vonatkozó beszámoló szerint több mint egymilliárdot (!) tart értékpapírban (egészen pontosan 1,068 milliárd forintot).
A vita előzményéhez tartozik, hogy Fischer Iván szerint a főváros döntése szezon közben, előzetes egyeztetés nélkül született és emiatt sok hazai koncertet le kell mondaniuk. Ezt cáfolta Tarlós István főpolgármester, aki szerint irodájában egyeztetett a zenekarvezetővel. A mandiner szerint a közhasznúsági jelentés is Tarlós Istvánt igazolja, mert a dokumentumból kiderül, hogy
az elmaradó koncertek nem a fővárosi támogatás megkurtításának, hanem Fischerék, illetve a Simor András által elnökölt BFZ Alapítvány döntésének következményei.
Az RTL Klub csütörtöki híradója szerint a fesztiválzenekar szombaton már nem is villámcsődületet, hanem koncertet ad a Vörösmarty téren. Egy flashmobra nem, de szabadtéri koncertre közterület-foglalási engedélyt kell kérni, így ha a Budapesti Fesztiválzenekar szombaton koncertet ad a Vörösmarty téren, az azt jelenti, hogy Fischer Iván „a törvények felett áll” – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága pénteken.
A közleményben azt írták: Szóba sem került, hogy a zenekar közterület-foglalási engedélyt kérne a szabadtéri koncertre, ezek szerint Fischer karnagy úr a szabályok betartásával nem bíbelődik. Tegnap délutánra a koncert már tüntetéssé alakult. A Budapesti Fesztiválzenekar tiltakozó demonstráció megtartására kért és kapott engedélyt a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól szombatra – közölte a zenekar vezetősége a Főpolgármesteri Hivatal közleményére reagálva. A BFZ hangsúlyozta, hogy megmozdulást tartanak majd, amelyet kedden engedélyezett a rendőrség.
Simortól Oszkóig
A Budapesti Fesztiváltenekar honlapján az alapítvány vezetésében egyébként nagyon érdekes nevekre találhat az olvasó. A zenekar alapítványának elnöke az a Simor András, aki a szocialista kormányok alatt töltötte be a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztét, és 2009-ben derült ki, hogy egy adóparadicsomba menekítette a százmillióit. A felügyelőbizottság elnöke László Csaba, aki a Gyurcsány-kormányban volt pénzügyminiszter. Sokatmondó az a tény is, hogy az alapítvány közhasznúsági jelentéseit évek óta a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. végzi, amelynek adótanácsadási üzletágát Oszkó Péter vezette, és aki 2009-ben a Bajnai-kabinet pénzügyminisztere lett.
Egyébként a Deloitte-tól érkezett a jegybanki székbe a korábban említett Simor András is. De nem ezek a legérdekesebb nevek, hanem
a kuratórium egyik tagjáé: Tamiko Soros Bolton, aki a magyar származású tőzsdespekuláns, Soros György felesége.
Tamiko Sorosról lapunk korábbi cikkében már megemlékeztünk, ő az együttes egyetlen kiemelt platina fokozatú támogatója – amely évi ötmillió forint adománnyal érhető el. A Kaliforniában nevelkedett asszony 41 évvel fiatalabb férjénél, karrierjében eddig egészségügyi és oktatási területen dolgozott. 2013-as esküvőjükön ötszáz vendége három napig mulatott egy birtokon, és kizárólag erre az alkalomra készült Fischer-szerzeményekkel a Budapesti Fesztiválzenekar húzta a talpalávalót.
Hillary Clinton barátja
A Budapesti Fesztiváltenekar vezető karnagya ugyanis a család régi barátja, de nem csak neki. Fischer Iván panaszolta be az Orbán-kormányt Hillary Clintonnál, a 2011-es magyarországi látogatása előtt. A nyilvánosságra hozott levelezésben a karnagy olyanokat írt le, hogy az Orbán-kormány éppen lebontja a demokráciát Magyarországon, és az emberi jogokat, illetve a szólásszabadságot is figyelmen kívül hagyó „zord rendszert épít”. Arra kérte a levelét közvetítő ügyvédet, figyelmeztesse Hillary Clintont magyarországi útja előtt. Fischer Iván személyes segítségét is felajánlotta. Mint fogalmazott: ő mindig elérhető, ha segítségre vagy információra lenne szüksége Clintonnak. A karmester a liberális német sajtónak is kedvence. A szokásos rasszizmus- és antiszemitizmus-vádak mellett olyanokat is mondott Németországban az újságíróknak, hogy
a magyarok a „legszörnyűbb gaztetteket követték el: segédkeztek félmillió zsidó kiirtásában és Hitleren csüngtek, hogy egy-két területet visszakapjanak”.