Soros György szervezetei évek óta munkálkodtak azon, hogy megdöntsék Nikola Gruevszkinek, a balkáni ország korábbi miniszterelnökének és az általa vezetett kormánynak a hatalmát.
A kedden Magyarországtól menedékjogot kapott politikus ellen már 2015-től tüntetéseket szervezett az akkor ellenzéki Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) nevű baloldali párt, egyre fokozták a belpolitikai feszültséget, a kezdetben békés demonstrációk egy évvel később már erőszakos megmozdulásokba csaptak át, s arra kényszerítették a konzervatív kormányzatot, hogy a migrációs hullám közepette véderőket vonjanak el a határtól. Tavaly tavasszal a tüntetők Szkopjéban betörtek az ország parlamentjébe, és az országgyűlési képviselőkre támadtak, az országban veszélybe került a jogbiztonság, káosz alakult ki.
A tavalyi választást követően az SDSM alakíthatott kormányt, ekkor felgyorsultak a bírósági eljárások. Gruevszki beszámolója szerint ugyanis a baloldali kabinet komoly nyomást gyakorolt a bíróságokra, hogy a különleges ügyészségtől mindent fogadjanak el, tekintet nélkül az iratok jogszerűségére vagy jogszerűtlenségére.
A jelenlegi macedón kormányfő, Zoran Zaev a büntetőbíróság élére jogszerűtlenül nevezett ki egy új elnököt, aki a kabinet utasításait hajtotta végre. Tehát Zaev azokat a bírókat, akik egy speciális ügyészségtől érkező ügyekben jártak el, a pártjához lojális ítészekre cserélte le. Csak Gruevszki ellen öt eljárás indult, amelyek az exkormányfő megítélése alapján egytől egyig bizonyítékok nélküli koholmányok voltak.
Azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi macedón kormány antidemokratikus lépésekkel, mindennemű jogi bizonyíték nélkül akarja elvenni a szabadságát, visszaélve az ügyészi és bírósági rendszerrel.
Gruevszki szerint koholt vádak alapján indultak ellene eljárások, amelyek folyamán a bírók súlyos szabálytalanságokat követtek el, jogszerűtlen döntéseket hoztak. Szavai szerint az SDSM jogtalanul szerzett hangfelvételeket is nyilvánosságra hozott az ő, illetve más magas rangú politikusok telefonbeszélgetéseiről, amelyekkel a konzervatív VMRO-DPMNE párt vezetőinek korrupciógyanús ügyeit igyekeztek bizonyítani.
Nikola Gruevszki arról is beszámolt, hogy idén szeptemberben a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős állami bizottsághoz fordult, elmagyarázva, hogy a bíróság és Dobrila Kacarska bíró diszkriminálták őt a Tank elnevezésű ügyben. A testület később a javára hozott döntést, ám azt követően leváltották a bizottság tagjait, részrehajlással vádolva őket. Kisvártatva a bíróság villámgyorsan ítéletet hozott, és kétéves letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a volt macedón miniszterelnököt.
A baloldali kormány mindezt úgy tudta végrehajtani, hogy jelentős támogatást kapott a korábbi, demokrata vezetésű amerikai adminisztrációtól Soros György alapítványai közvetítésével. Még a Barack Obama elnöksége alatt, 2008-ban kötött megállapodási szerződés alapján Macedónia amerikai fejlesztési támogatásokban részesült.
A támogatások, vagyis az amerikai adófizetők pénzének szétosztását korábban kizárólag az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) koordinálta, azonban 2012 februárjában szerződést írtak alá arról, hogy a továbbiakban a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány lesz az amerikai források fő elosztója Macedóniában.
A Judicial Watch nevű jogvédő szervezet szerint ezt követően a forráselosztás megváltozott, hiszen míg a megállapodás idejében a spekuláns szervezete 2,5 millió dollárt fordíthatott „demokráciaépítésre”, az összeget két éven belül nagyjából megduplázták.
Az amerikai pénzekből jutott Saul Alinsky: Rules for radicals című könyvének lefordítására és publikálására is, amely kiadvány lényegében egy taktikai útmutató a sikeres tüntetések és zavargások, az úgynevezett „színes forradalmak” megszervezéséhez.
Figyelemre méltó, hogy az SDSM egy meglehetősen nemzetietlen alkuba is belement a parlamenti többség megszerzéséért. Annak ellenére tettek ígéretet arra, hogy kiterjesztik az albán nyelvhasználatot az országban és garantáltak extra támogatásokat az albán régióknak, hogy az országnak mindössze egynegyede albán származású. Macedónia szuverenitását sértette az is, hogy az albán kormány szabta a feltételeket, Zoran Zaev pedig mindenre rábólintott.
A Sorossal szintén szoros barátságot ápoló albán szocialista miniszterelnök, Edi Rama korábban Macedóniában részt vett az ott működő albán pártokkal közösen megtartott tanácskozáson, ahol kidolgozták az úgynevezett tiranai platformot, amely nem más, mint egy szeparatista célokat meghirdető dokumentum, amely területi épségében és identitásában is veszélyezteti Macedóniát.
A The Spectator arról is értekezett, hogy a milliárdos spekuláns Albániában az igazságügyi rendszer reformjának örvén teljesen átpolitizálhatta a bíróságokat, emellett Görögország, Koszovó és Bosznia belügyeibe is beavatkozott.